2013. augusztus 10., szombat

Chapter 29

Sziasztok!

Köszi lányok megint a kommenteket, ezt a fejezetet, így főleg nektek ajánlom.

Jó olvasást, pusszi nektek! 




/Dylan/

A telefonom csörgésére ébredtem… Éreztem a rezgését a combom alatt, ahogy a zsebemben, a földhöz szorítva kopogtatja azt, és így még a parketta révén a fejemben is tisztán lüktetett. A hátamra fordultam, elővettem és vaktában felvettem.
- Igen? – rémesen hangzottam.
- Bocsi, felkeltettelek? – hallottam meg Layniet a vonal túlsó végén.
- Nem… - nyögtem egyet, ahogy megpróbáltam felülni. Megszédültem.
- Minden rendben van?
- Ahaa. – nem tűntem túl meggyőzőnek.
- 10 perc és ott vagyok. – azzal le is tette.
Az alatt a tíz perc alatt, addig jutottam el, hogy fel sikerült állnom és át tudtam sétálni a nappaliba, ahol Annie a kanapéba fúrt arccal álomba sírta magát. Betakartam egy pokróccal, majd a konyhába indultam egy adag jégért, hogy be tudjam borogatni vele a fejem. De mielőtt egy lépést tehettem volna, megszólalt a kapucsengő. Tényleg idejött… Kinyitottam a kaput, majd a bejárati ajtót is kitártam, hogy magától értetődő legyen: „gyere be”. Épp a hűtőig értem el, mikor meghallottam a lépteket, majd felkapcsolódott a villany a konyhában.
- Áu. – ennyit tudtam mondani, míg kiégette a retinám a fény.
- Jézusom, veled meg mi történt?
Először megéreztem a kezeit az arcomon, aztán már őt magát is megláttam. Egy erősebb kéz lenyomott egy székre, míg Laynie kicsivel gyorsabban, mint én tudtam volna, összetört egy csomó jeget és az arcomra tette.
- Sssz… - szisszentem fel a jég hideg érintésére.
- Nyisd ki a szemed. – ezt Shane mondta és mikor kinyitotta a szemem, ki is világította egy kis elemlámpával.
- Ezt miért? – aztán a másik szememmel is megcsinálta.
- Szerintem nincs agyrázkódása, csak egyszerűen kába.
- Hol tartjátok a fájdalomcsillapítót?
- Földszinti fürdő. – egyre összeszedettebbnek tűntek a gondolataim és a szavaim is, és miután Laynie belém erőszakolt három pirulát megy egy pohár vizet, határozottan jobban éreztem magam.
Nem faggattak, míg el nem olvadt az összes jég és eléggé el nem zsibbasztotta a fejem, de miután ez is megtörtént és a gyógyszer is hatni kezdett, jöhetett a kínzás, amit személyesen Laynie vezetett. Egy fülpiszkálóra tett fertőtlenítőt és belenyomta a fejembe. Ezek szerint nyílt sebem van, remek. Kettő is.
- Na szóval, hogy is történt? – körülnéztem és épp láttam, ahogy Shane az ölébe veszi Anniet és elindul fel vele az emeletre.
- Harmadik ajtó jobbra. – Shane bólintott és ment tovább, fel a lépcsőn.
- Dylan. – fordította maga felé a fejem Laynie. – Ugye nem apád volt? – nem kellett válaszolnom, valahogy kiolvasta a szememből a „de” szócskát.


/Laynie/

Ha Shane nem akarja megköszönni Dylannek a lőterem tippet, akkor sosem hívom fel és tudom meg, hogy mi történt vele. Amikor felvette a telefont, rögtön tudtam, hogy valami baj van és Shanere csak rá kellett néznem, hogy tudja, indulunk. Gyorsan vezetett és most nem csak azért, mert egyébként is szeret száguldozni. Reméltem, hogy nincs akkora baj, hogy ne tudjon minket beengedni, és nagy kő esett le a szívemről, mikor kinyílt a kapu. A sötét ház teljesen élettelennek tűnt és a nyitott ajtóval olyan volt, mint amit kiraboltak.
Dylant a konyhába találtuk, és ahogy megláttam rögtön kikészültem. Nagyon csúnyán be volt lilulva az egyik szeme környéke, és a bőr is fel volt repedve két helyen. Az egész jobb arca meg volt egy picit dagadva. Kezembe vettem az irányítást, bár igazából Shane volt az, aki tudta mit csinál, hisz ő tanult elsősegélynyújtást. Jeget tettünk Dylan fejére, majd Shane „megvizsgálta” a fejét és szerencsére arra jutott, nincs komolyabb gond. Azért szereztem egy doboz fájdalomcsillapítót, fertőtlenítőt és ragtapaszt, és miután Shane átkísérte Dylant a nappaliba. Akkor láttuk meg Anniet is, aki a kanapén aludt, sírástól kipirult arccal és megduzzadt szemmel. Mi a fene történt itt? Csak egy valamire tudtam gondolni.
- Ugye nem apád volt? – és azonnal láttam, hogy de. – Összevesztetek? – bólintás. – Miattam?
- Is. – végre mondott valamit, bár legszívesebben lehet azt hallottam volna, hogy nem. – Van valami, amit el akarok majd mondani neked, de ő nem akarja.
- Akkor ne mondd el.
- De fontos, hogy tudd…
- Akkor majd elmondod később, hetek, vagy hónapok múlva.
- Nincs annyi időm.
- Mi?
Ekkor ért vissza Shane az emeletről.
- Befektettem az ágyába és betakartam.
- Köszönöm. – mondta tényleg hálás hangon Dylan.
- Jobban vagy? – nézte meg közelebbről a fejét Shane. A sebet lefertőtlenítettem és
ragtapasszal leragasztottam.
- Sokkal.
- Laynie, lassan mennünk kell. – nézett rám Shane és
sajnos igaza volt, elég későre járt és anyám már így is
húzta a száját mikor elrohantunk.
- Biztos megleszel? – néztem még egyszer Dylanre és
már sokkal tisztább volt a tekintete.
- Persze, tényleg jól vagyok, már nem is érzem.
Hogy bizonyítsa, ki is kísért minket a ház elé és tényleg egész stabilan ment.
- Oké, de azért hívj bármikor, ha valami gond van.
- Jó-jó. Na, menjetek, mielőtt még nagyobb bajba
keveredtek otthon miattam. – most már mosolyogni is
képes volt.
Shane már el is indult a vezető ülés felé, de még mielőtt én léphettem volna egyet, Dylan hátulról szorosan magához ölelt. Csak egy pillanatig tartott, de többet jelentett bármilyen más köszönömnél.
- Holnap találkozunk. – intett még egy utolsót, mikor
kihajtottunk a kapun.
- Mi történt vele? – kérdezte Shane végül. Tudtam, hogy őt is nagyon izgatja ez a kérdés.
- Nem tudom pontosan, csak azt, hogy az apja volt.
- És van valami köze hozzád?
- Valamennyi, de azt nem tudom, hogy mennyi.
- Kedvelem. – ez nagy szó Shanenél, nem sok ismerősömre mondta valaha, hogy kedveli.
Talán valamennyire magát látja Dylanben, hisz Shane és az ő apja közt sem volt felhőtlen a viszony…

Másnap reggel még szenzáció volt Dylan sérülése, és minden féle legendák kezdtek róla keringeni, de aztán a hétvége közeledtével egyre inkább átvette a helyet az emberek fejében a buli gondolata. Dylan szerint ő külön hírverés volt. Péntekre már nagyjából elkészültünk mindennel, dekorációval, ajándékokkal, a tánccal és úgy nézett ki, nagyon jó buli lesz, még Annie is maradhatott,
de természetesen mindig ilyenkor jön a nem várt rossz. Épp a nappaliban ültünk hárman lányok, suli után, amikor Shane a nagy katonai táskájával jelent meg a lépcső aljában.
- Mi a… - azonnal tudtam, mi a helyzet, rögtön beugrott az a pillanatot pár éve, mikor Shane ugyan ezzel a táskával, ugyan így állt egy másik ajtó előtt. – Nem mehetsz el… - már meg is telt a szemem könnyekkel.
A nagy mozgolódásra Dylan és Junior is előmásztak a konyhából és ők is ledöbbenve nézték a jelenetet. Átkaroltam Shane nyakát és tényleg nem állt szándékomban még egyszer elengedni. Nem. Amíg itt volt, egyszer sem jutott eszembe, hogy egyszer vissza kell majd mennie, az pedig pláne nem, hogy a buli előtti napon, amit ő is segített összehozni. Sokáig szorítottam őt magamhoz, és addig el sem engedtem, míg végig nem hallgattam a csak nekem szánt halkan elsuttogott búcsúját.
- Először is, vissza fogok jönni. Amint tudok, leszerelek és megígérem, hogy valahol a közeledben fogok letelepedni és nem hagylak majd el többet. Másodszor, hagytam neked egy kis ajándékot az ágyadon, majd nézd meg, ha elmentem. Harmadszor, vigyázz nagyon mindig magadra és hagyd, hogy Dylan is vigyázhasson rád. Kedvelem és azt hiszem, megbízom benne. Szóval, ha rám hallgatsz, adsz neki egy esélyt, megérdemli. Végül pedig még annyit, hogy nagyon-nagyon-nagyon szeretlek kislány és el ne merj rólam feledkezni még egyszer!
- Én is nagyon szeretlek Shane és majd írj levelet, ha tudsz, én is fogok neked! És vigyázz magadra és tényleg gyere haza és… és… - nem tudtam folytatni, a torkomba szorultak a szavak, pedig még annyi minden lett volna.
Végül még egy nagyot szorítottam rajta, majd elengedtem. Shane sorba mindenkitől elbúcsúzott, Sandrának puszit adott, Juniorral kezet fogott, Anniet meg is ölelte és neki is súgott valamit, amitől a lány teljesen hozzápirult a hajához. Végül Dylannel is kezet fogott, és neki is mondott valamit, amit senki más nem hallott. Erős volt a kíváncsiságom, de most háttérbe szorított mindent a szomorúság, amit amiatt éreztem, hogy most Shane tényleg beült az autójába és elhajtott, hogy újra az életét kockáztassa a háborúban.
Eltartott egy ideig, míg megnyugodtam, de mivel sok munkánk volt még hátra a buliig, le tudtam kötni a figyelmem. A szendvicseket majd másnap csináljuk, a tortáért szintén holnap megy Dylan, az ajándék már becsomagolva ott pihen a pincében és a dekoráció is kész lett.
Este mentem csak fel a szobámba és teljesen megfeledkeztem róla, hogy Shane hagyott ott nekem valamit. Egy kis doboz pihent az ágyam közepén és mikor kinyitottam egy dögcédula esett az a tenyerembe belőle. Az egyik oldalára az én nevem volt írva, a másik oldalára pedig Shaneé. Rögtön felvettem és azonnal elhatároztam, hogy többé le sem veszem. Abban fürödtem, abban aludtam és másnap reggel, ahogy a kezembe fogtam, rögtön több erőt kaptam tőle, mint egy kávétól.
Mivel Junior és Sandra mostanában sok időt tölt együtt, egyáltalán nem volt feltűnő, hogy egyszer csak én is eltűntem a házból. Dylannel közösen elkészítettük a szendvicseket, aztán nekiálltunk berendezni az udvart. Kitettünk egy hosszú asztalt az italoknak, egy másikat a kajáknak és egy harmadikat a DJ cuccainak. Félrehúztuk a nyugágyakat a fűbe, távolabb a medencétől, hogy több hely legyen táncolni és kitettünk pár törölközőt az ajtó mellé, hátha valakinek szüksége lenne rá, bár Dylan szerint inkább nézik majd takarónak, mint törülközőnek a kupacot. A tortát rátettük egy gurulós asztalra, amit majd könnyen ki tudunk majd tolni és az első ajándékot be is tettük az alsó tálcára.
Minden készen állt, amikor elkezdtek szállingózni az első vendégek és megérkezett Chad és Mark is, akik a zenéért feleltek. Aztán megjöttek a táncosok, akiket a házban bújtattunk el a műsorig és végül, mikor már lement a nap és eljött a buli ideje, Sandra jóvoltából megérkezett az ünnepelt is. Csendben és sötétben vártunk, de ahogy beléptek a hátsó kapun, felgyulladtak a fények és mindenki elkiáltotta magát, hogy:
- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT JUNIOR!
Junior természetesen szóhoz sem jutott, de én úgy láttam, tetszett neki a meglepetés. Mindenki gratulált neki és megkapta az első ajándékokat is, így mi közben Sandrával le tudtunk lépni és át tudtunk öltözni olyan ruhába, mint a táncosok. Kicsit zavarban éreztem magam és ahogy elnéztem Sandra is, de nem is csoda, hisz ugyan olyan bő nadrágot, nagy nike cipőt és egy falatnyi toppot viseltünk magunkon, mint ők. Mindketten próbáltunk javítani a helyzeten egy pulcsival vagy dzsekivel, de így is eléggé feszélyezett a szokatlan viselet. 





A táncosokhoz már hozzászoktunk az elmúlt napokban és az első benyomás ellenére, egyik sem beképzelt vagy nagyképű. Mindannyian segítőkészek voltak és minden óra, bármilyen nehéz is volt a munka, jó hangulatban telt. Természetesen most is irigykedtünk az izmos-vékony alkatukra, de hát nem volt mit tenni, ők megdolgoztak ezért a kinézetért.
Már javában ment kint a buli, mikor meghallottuk Dylan hangját a hangfalakból.
- És most Junior, hogy már közel mindenkinek fogadtad a jókívánságát, hagy kívánjak én is neked boldog születésnapot a következő műsorral.
A táncosok felsorakoztak az ajtóba, mi pedig Sandrával a sor végére állva vártuk a nagy pillanatot.


/Dylan/

Minden jól ment és már alig bírtam várni, hogy meglássam mit alkottak a lányok a táncosokkal. Egy próbán sem voltam, teljesen rájuk bíztam mindent. Annyira, hogy még a számot sem ismertem, amire táncoltak.
A bevezető akkordok után spanyolul kezdtek számolni a dalban és minden egyes számnál egy-egy új lány lépett be a képbe. Az első rögtön egy szaltóval érkezett Junior elé a földre és a többiek se maradtak le utána. Az első négy lánynak volt pár másodperce pár közös mozdulatot bemutatni, mielőtt jött a következő számolás, és a következő négy lány. A második négy lány is bekapcsolódott az első négy táncába, amit az ember csak fél szemmel tudott figyelni, mert közben folyamatosan jöttek a szebbnél szebb lányok. Kíváncsi vagyok, Laynie is ilyet vett-e fel… A közönségnek úgy tűnt nagyon tetszett a műsor, ugyan úgy, mint Juniornak. De közbe már meg is jött még négy lány. Már alig fértek el a számukra felszabadított helyen. Az emberek hátrébb húzódtak, amit azért is tettek nagyon jól, mert még négy lány érkezett a tánctérre! Reméltem, hogy ennyi lesz, mert különben már vendéget kell hazaküldeni, de szerencsére végül tényleg 16-an maradtak.
És amit táncoltak, az eszméletlen volt. Láttam én már jó táncosokat, de ezek tényleg úgy ugráltak, pörögtek, mint a Step Up filmekben. A közönség is majdnem hátast dobott egy-egy olyan mozdulatnál, mikor az egyik lány a másik vállára ugrott fel úgy, mintha egy lépcsőre lépne fel az ember. Álltak kézen, szaltóztak és miközben ilyen akrobatikus elemeket mutattak be még táncoltak is. Ráadásul mindannyian teljes szinkronban mozogtak egymással és a zenével is. A legjobb az volt, hogy ötvözték a hip-hop-ot az akrobatikával és a szám kedvéért a spanyol táncmozdulatokkal.
Aztán, hogy éreztessék, ki is az ünnepelt, a 16 lány körbevette Juniort és úgy táncolták körbe őt, hogy mindig épp az mutatott valami extrát, aki épp Junior elé ért. De természetesen nem csak a szülinapos, de a többi vendég is nagyon élvezte ezt a részt. Ki azért, mert amikor Juniornak táncolt egy-egy lány jobban szemügyre lehetett venni hátulról is, ki meg azért, mert magát oda tudta képzelni az ünnepelt székébe. Amikor pedig a lányok körbeértek, kicsit fellazult az alakzatuk és akkor szaladt be a képbe Sandra és Laynie is. Mindkettejüket könnyű volt nekem felismerni, de a közönségbe láttam, hogy csak páran vették észre a plusz meglepetést, de aztán persze a hír terjedt, mint a futótűz.
Sem Laynienek, sem Sandrának nem lehet oka panaszra, mindketten nagyon jól mutattak a táncos ruhában, persze főleg Laynien ragadt le a szemem. Azért azt is figyeltem, hogy nagyon ügyesen táncoltak és még egy-két akrobatikus elemet is bevállaltak a végén, mielőtt a szám befejezésére Junior ölébe ültek mindketten. Nagy tapsot kapott a produkció, az meg még nagyobbat, hogy a lányok közölték, maradnának a bulira is…


/Laynie/

Hát ez jól sikerült. Ez volt az első gondolatom, mikor végre leültünk Junior ölébe Sandrával és hallgattuk a tapsot. Juniortól kaptam egy puszit, mire hozzátettem, hogy Boldog Születésnapot, majd magukra hagytam őket Sandrával. Vissza akartam menni átöltözni, de még mielőtt beértem volna a házba meghallottam Dylant.
- Nagyon jók voltatok. 
- Köszi. – fordultam felé. Már szinte nem is látszottak a szeme
körüli sérülések…
- Hová akartál szökni?
- Átöltözni. – néztem végig magamon.
- Pedig ez is nagyon jól áll.
- Ha-ha-ha. Nyugi, a másik ruhám is tetszeni fog. – azzal
faképnél hagytam és felmentem átöltözni abba a szobába,
ami most hivatalosan is nekem lett kijelölve.
Ugyan az a szoba, ahol aludtam a sulis bál után és amiről kiderült, hogy egy a sok vendégszoba közül, csak pont szembe Dylanével.
Levettem a hip-hop ruhát és belebújtam egy vörös ruhába, amit még egyszer régen Ryan kedvéért vettem, csak ő sose látott aztán benne. Ryan… Továbbra is beszélgettem Beckyvel reggelente, vagy ha az nem jött össze este, de Ryanről semmi információt nem kaptam, csak annyit, hogy nem tölti együtt a szabadidejét a régi banda megmaradt tagjaival. Engem nem keresett azóta, hogy abba maradtunk, szünetet tartunk. Most, hogy megint eszembe jutott San Francisco, eszembe jutott az-az SMS is, amit hirtelen felindulásból írtam az osztálykirándulás alatt, csak aztán végül nem küldtem el. Miért is nem küldtem el? Most már tudom a választ. Mert nem hittem Dylanben és még hittem Ryanben. De most ennek vége… Elővettem a dögcédulát, amit Shane-től kaptam és most a ruhám alá rejtve hordtam, és azt markolászva tárcsáztam. Szemétségnek éreztem volna ezt az SMS dolgot és úgy éreztem, az a fair, ha adok lehetőséget Ryannek a kérdezésre, még akkor is, ha nem akarok majd válaszolni. Kettőt csörgött, majd felvette.
- Szia Laynie. – már nem cicám volt a megszólítás.
- Szia Ryan, hogy vagy?
- Megvagyok, köszi. És te?
- Én is. – elakadtunk. Nem volt más mondani valóm, csak a lényeg, de azt nem lehet ilyen nyersen hozzávágni az emberhez.
- Miért hívtál?
- Tudod, gondolkodtam és arra jutottam, hogy jobb lenne, ha ezt a szünet dolgot véglegesítenénk. – milyen szépen mondtam?! Egy pár másodpercig nem válaszolt és utána seúgy, ahogy vártam.
- Összejöttél a kis musztángossal?
- Nem. Csak arra jutottam, hogy veled nem szeretnék már tovább lenni.
- Rendben van, semmi akadálya. Szia. – azzal le is tette.
Kicsit mellbevágott a stílusa, hogy egyáltalán nem érdekelte a dolog… Pedig amikor visszakérdezett, azt hittem jön valami féltékenységi jelenet, de nem, semmi. Lehet, hogy így a jobb, de lehet, hogy jobban örültem volna, ha egy kicsit kiakad, mert ez így most nekem esett rosszabbul…

2 megjegyzés:

  1. szia!
    Mint mindig ez a fejezet is eszmêletlen volt:)
    Remélem Laynie megfogadja Shane tanácsát és ad egy esêlyt Dylannek:)
    kiváncsi vagyok mi lesz még ezen a buli..örülök hogy végre lezárta Laynie a kapcsolatát Rayennel.:)
    Remélem hamarosan arra a titokra is fényderül..!:)
    puszi Bianka <3

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ez a fejezet is eszméletlen volt!Alig várom a folytatást!
    Hát ez a Ryan gyerek tényleg nagyon durva volt,hogy egy kicsit sem érdekli mért szakított vele Laynie!Biztos van valakije!
    Remélem a titok is hamarosan kiderül már nagyon kiváncsi vagyok mi az a nagy titok!
    Mielöbb hozd a kövit!
    Pusz:Kitti

    VálaszTörlés