Chapter 18

Sziasztok Újra!

Először is elmaradtam egy Boldog Karácsony-nyal és egy Boldog Új Év-vel! :( Restellem. Vizsgaidőszak, ünnepek körüli kavargások, párkapcsolat, stb... Minden bezavart. Egyszer nekiálltam már feltölteni ezt a részt, de akkor meg lefagyott a gép és el is tűnt a lelkesedésem. 
Gondolom senkit nem érdekel, de azért leírom, hogy mindenből mehettem vizsgázni, és az eddigi vizsgáim sikerültek is. Még megyek matekból, informatikából és mezőgazdasági alapismeretekből.... -.-" Az utóbbitól félek is rendesen, de mindegy. 
MA megírtam a White Lie 40. fejezetét, szóval nyugi, fejezet van bőven és hozom is, ahogy van időm. Tudjátok a komikról kapok e-mail értesítőt, amit tuti elolvasok, és ma is úgy jutottam ide, hogy Gréti és Kinga írtak az előző fejezethez! Szóval, írjatok, zaklassatok és akár naponta is tudok frisset hozni. :P
Nem is húzom az időt, itt a 18... (Mellékesen megjegyzem, ezt 2012. februárjában írtam... majdnem egy éve!)

Ryan csókja más volt. Nem csak azért, mert ő máshogy viselkedett, talán máshogy érzett, de én is máshogy éreztem már iránta. Végig az járt a fejemben, hogy én a viselkedésemmel megcsalom? Hogy ő, amíg nem látom és Becks is csak részletekben, addig ő megcsal engem? És végig bennem volt egy félelem, hogy ne nyisson ránk senki, se Junior, se Dylan, de hogy miért? Azért, mert nem akartam, hogy ennek vége legyen, vagy mert nem akartam, hogy bármelyikük is lássa, hogy Ryan ezt megteheti?

Ryan keze lassan a tarkómra vándorolt és beletúrt a hajamba, én pedig közbe annak szurkoltam, hogy a másik kezével eszébe ne jusson ugyan ez, mert akkor észreveszi a fülem mögé rejtett cigit. És hogy ez miért baj? Az megint bonyolult. Nem mintha nem tudná, hogy régebben dohányoztam, de felvetné a kérdést, hogy most miért, miért a fülem mögött van, miért csak egy szál, ergo kitől kaptam, ki van a tetőn, kivel voltam, mikor nem vele…?

                Miért volt más Ryan csókja? Talán mert ezek jártak a fejemben egész végig. Miután befejezte, rávett, hogy menjünk még vissza egy kicsit fürdeni, bár igazából semmi kedvem nem volt hozzá. Egészen estig csak ültem a fűben és néztem, ahogy a többiek elfoglalják magukat. Junior és Robb kezdtek el egymással beszélgetni, Becky pedig rávette Ryant egy versenyre, hogy ki tudja tovább visszatartani a lélegzetét. Aztán visszatért közénk Dylan is, aki a kerti party előkészítésével kezdett el foglalatoskodni. Tüzet rakott, kihozta a grillt… Egyszer viszont a nagy ügyködés közepette jelentőségteljesen rám nézett, majd a füléhez ért, mintha mondani akarna valamit. Ösztönösen a fülemhez nyúltam, és észrevettem, hogy a cigi már majdnem kicsúszott a hajam takarásából. Megigazítottam, majd ránéztem Dylanre. Elvigyorodott, szóval biztos csak erre akart figyelmeztetni.

                Csengettek. Vállaltam, hogy kinyitom és legnagyobb örömömre Sandra, Chad és Mark érkeztek meg. Mindenkinek köszöntem, de mielőtt kivittem volna őket az udvarra, eszembe jutott valami.

-          Egy szót se a paintballról, meg a tengerparti buliról, meg, ha lehet, akkor úgy semmiről se. Oké?

-          Vettük. – tisztelgett hülyéskedve a két srác, Sandra pedig csak bólintott.

Kimentünk az udvarra és mikor már mindenki ránk figyelt, akkor sorba bemutattam mindenkit.

-          Ők itt Chad, Mark és Sandra. – mutattam mindig a megnevezettre – Ők pedig a barátaim San Franciscoból, Becky, Robb és Ryan.

„Szerencsére” ők is hoztak magukkal fürdőruhát, és mivel az idő is jó volt, egész sokáig tudtunk a medencében szórakozni. Csak annyira jött ki mindenki a vízből, amíg megettük a hotdogokat, amiket idő közben, Dylan gyártott le feltűnés nélkül.

                Nem sokkal később feloszlatásra került a kerti party, mivel elkezdett esni az eső, ráadásul anya és John is hazaértek. Anya üdvözölte, bár nem túl lelkesen a már ismert bagázst, viszont John olyan volt, mint mindig, kedves, kimért, kissé diplomatikus. Meggyőződtek róla, hogy mindenki megfelelően el lett-e látva kaja és főleg szoba téren, aztán hagytak is minket magunkra. Chad és Mark Sandrával együtt távoztak, Dylan és Junior egy gyors jó éjt után külön vonultak, ugyan úgy, mint mi négyen. Még egy ideig beszélgettünk egy üveg whiskey mellett, amit Becks nagyon jó megérzéssel hozott. Már minden témát kimerítettünk, így mikor elfogyott a whiskey, Becks átcsábította Robbot abba a baldachinos franciaágyba és kettesbe maradtunk Ryannel.

-          Ugye már nem haragszol rám? – lépett mögém, majd félrehúzta a hajam és egy puszit nyomott a tarkómra.

-          Nem tudom…

-          Akkor derítsük ki. – már fojtatta is volna a nyakam csókolgatását.

-          Várj, előbb kimennék WC-re. – meg sem vártam a válaszát és már be is slisszoltam a fürdőbe.

Kulcsra zártam magam mögött az ajtót, majd a polchoz léptem és a törülközők mögé tettem a cigit. Igazából nem is kellett kijönnöm, csak időre volt szükségem, legalább egy kicsire. Hideg vízzel alaposan megmostam az arcom, a csuklóm és a nyakam.

-          Nem tudom mit tegyek… - suttogtam a tükörképemnek, aki a szokottnál is fehérebb volt.

Még mindig szeretem Ryant, még mindig azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen, de már majdnem ugyan ennyire akarok itt is maradni. Elmentem wc-re, megmostam a fogam, húztam az időt, amíg tudtam, de egyszer ki kellett mennem.

                Ryan ébren várt az ágyamon ülve és közbe a telefonját babrálta a kezében. Ahogy beléptem eltette.

-          Mit csináltál?

-          Csak a naptárba írogattam, hogy nehogy elfelejtsem, hogy a hétfői edzés hol is lesz tartva. – rántotta meg a vállát.

Nem lehetett belekötni, a sportra mindent rá lehet fogni, főleg, ha versenyszerűen csinálod. Időközben felállt az ágyról és elém lépett. Megfogta a kezem és az ágy felé húzott.

-          Múltkor te akartál jót nekem, most rajtam a sor… - mondta halkan, majd szépen lassan elkezdte kicsomózni a köntösöm. 

Mikor kész volt és szabadon szétnyílt előtte, elkezdte a nyakamat csókolgatni, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt a vállamon, míg feltűnés nélkül le nem csúsztatta rólam a köntöst, ami egy halk puffanással ért földet. Nem tudtam lassan nem átadni magam az érzésnek. Jól esett a törődés, Ryan finom érintése és nem ellenkeztem, hagytam az agyam fokozatosan kikapcsolni. Már alig éreztem, mikor kioldotta a fürdőruhám… Lassan hanyatt döntött az ágyon, majd ő is fölém mászott. Sokáig csak a számat csókolta, majd óvatosan tért át a nyakamra, kulcscsontomra, mellemre, hasamra… Aztán hirtelen váltott és a lábamon kezdett el felfelé haladni. A bokámtól indult és mire a belső combomhoz ért, óhatatlanul is apró sóhajok hagyták el a számat. Ekkor kezdte el használni az ujjait. Pillanatok alatt eljutottam arra a pontra, hogy már nem kellett volna tovább izgatni, de ő akart. A szájával is egyre közelített, de valamiért megakadályoztam, hogy még több örömet okozhasson. Inkább felhúztam őt egy újabb csókra, amit ő úgy értelmezett, hogy kész, ennyi volt az előjáték. Gyorsan megszabadult a fürdőnadrágjától, a térdeim alá nyúlt, hogy felhúzza a lábaim a dereka köré, majd egyetlen mozdulattal teljesen belém merült.

                Innentől kezdve már ismerős volt a menet. Először lassan mozgott bennem, majd hanyatt feküdt és magára húzott, végül mikor elérte a számára kiszabott határt, akkor megint fordított a helyzeten, négykézlábra állított, majd hátulról, pár nagyobb lökéssel el is élvezett. Miután végzett, csak hanyatt vetődött az ágyon és pár perc múlva már aludt is. Általában ilyenkor én is mellé bújtam és lassan elaludtam, de most… Most képtelen voltam rá. Amíg ő foglalkozott velem, addig élveztem, addig új volt és izgalmas, de amint elérkeztünk a közösülés pillanatához, elszállt a varázs. Néztem egy ideig, mint az után, hogy először lefeküdtünk egymással, csak most annyi volt a különbség, hogy nem éreztem sem a büszkeséget, hogy igen, ő az enyém és csak engem akart, sem azt a gyomorszorító érzést, amit szerelemnek hívtam. Nem, most már csak az emlékeket látom, ha rá nézek, amik ugyan kellemesek, de nem elegendőek. Miért vagyok én még vele? Szeretem egyáltalán, vagy már csak a megszokás miatt? Félek?

                Túl sok volt nekem ez a nap és már a whiskey hatását sem éreztem. Felvettem egy hosszabb pólót és egy bugyit, majd kimentem a fürdőszobába azért a cigarettáért. Szerencsére volt a polcon, a mécses mellett egy doboz gyufa is, így azt is magamhoz véve, felmásztam a tetőre. Megálltam a korláznak támaszkodva, felnéztem a holdra, amiből ma csak egy egész vékony sarló látszódott, majd rágyújtottam.

-          Azt hittem már hagytad kárba veszni. – szólalt meg mögöttem Dylan, majdnem szívrohamot okozva nekem.

Ugyan úgy, ugyan ott ült, mint délután, mikor utoljára itt jártunk.

-          Mit csinálsz itt?

-          Friss levegőt szívok… - emelte fel a kezét, amiben ott parázslott az égő cigaretta. – És te?

-          Friss levegőt szívok és gondolkozom.

-          Remélem azon, hogy eljössz velem a bálba. – megforgattam a szemem.

Már majdnem el is felejtettem, hogy kivel beszélek.

-          Hisz jól viselkedtem ma, nem?

-          De. – ezt be kellett lássam.

-          Akkor?

-          Már azt mondtam Juniornak, hogy biztos, hogy egyáltalán szóba se jöhet, hogy én elmenjek abba a bálba.

-          Elkérlek tőle… Megbeszélem vele… Ráveszem… - minden szavával egy lépéssel közelebb jött a korláthoz. – Csak mondd azt, hogy eljönnél.

-          Nincs hozzá ruhám… - nevetni kezdett.

-          Ne keresd a kifogásokat. – már a korlátnál állt, így már csak hozzám tudott szép lassan közelebb jönni.

-          Én nem…

-          De. Megígérem, ha eljössz, neked lesz a legszebb ruhád. Mellőzni fogom a bunkó stílusom, táncolni is fogok, és ha kell, a homlokomra is kiírom, hogy csak barátok.

Nem válaszoltam rögtön. Előbb elszívtam a cigim, majd rágyújtottam még egyre, mikor Dylan újra megkínált.

-          Tudod mit, aludj rá egyet. Vagy gondolkozz itt, ha akarsz. Mindegy, nem kérlek meg többször… - megfogta a csuklóm, felfordította a tenyerem és belerakta a zsebéből elővett dobozt. – Jó éjt.

Egyedül maradtam. Leültem a hűvös földre és a cigis dobozra meredtem. Kinyitottam. Még félig teli volt és egy vihargyújtó is volt benne. Kivettem és a sötétben kibogarásztam, mi áll rajta. „Walther P99 120 év 1886-2006” és egy pisztoly volt belegravírozva még. Biztos ez a kedvenc fegyvere… 

               

/Dylan/

                Meglepett, amikor Junior felhívott, hogy töltsem náluk a hétvégét, pláne, mikor reggel azzal kezdi a napot, hogy 5 percen belül legyek nála. Azt hittem, hogy majd megérkezem és kicsavarhatom a nyakát, de rögtön nem bántam a sietséget, mikor megláttam micsoda csoportosulás van az udvaron. Nem kellett sok ész, hogy kitaláljam kik ezek, hisz Ryannel már összesodort minket a balsors egyszer, így a másik kettő nem lehetett már, mint Becky, a híres Becky és a barátja. Miután Laynie bemutatta őket, már azt is tudtam, hogy Robbnak hívják. Nem okoztunk meglepetést azt hiszem, mikor nem ráztunk kezet azzal a nyálgéppel, viszont Robbal nem volt bajom, Becky pedig kiemelt helyet foglalt el nálam, mint nagyszájú forrás, akitől sok mindent megtudhatok.

                Nem hagyhattam ki az alkalmat, muszáj voltam megkérdeznem már akkor Layniet, hogy eljön-e velem a bálba. Nem válaszolt rögtön, nemet sem mondott, így egész nap igyekeztem viselkedni, hogy ez is mellettem álljon majd később, ha tudunk négyszemközt beszélni, viszont ezt a viselkedést később csak úgy tudtam fenntartani, ha inkább eltűntem. Amikor a medencénél voltunk, és Ryan… Nem is az zavart, hogy kimutatta, Laynie mennyire is az övé, hanem inkább az, hogy nem vette észre, hogy ez Layniet irritálja. Legszívesebben eltörtem volna a csuklóját, de azzal csak bajt kevertem volna. Inkább otthagytam mindenkit és a tetőre mentem, remélve, hogy Laynie meg tudja oldani egyedül is, vagy ha nem, akkor a többiek segítenek majd rajta. Nem tévedhettem, mert nem sokkal később már ő is a tetőn volt. Ugyan oda menekültünk. Ránéztem és tudtam, hogy mi jár a fejébe. Felé nyújtottam a cigis dobozt, hogy vegyen csak, ha ez neki is segít, de miután elvett egy szálat nagyon elgondolkodott. Összehúzott homlokkal törte valamin a fejét, majd egyszer csak a füle mögé tette a cigit és elsietett. Vajon én ijesztettem el, vagy saját magától ijedt meg?

                Lassan úgy éreztem, vissza tudok menni a medencéhez. Csendben, a háttérből figyelve az eseményeket, álltam neki a sütögetésnek Minden tök átlagosnak tűnt, kivéve, hogy észrevettem, hogy Laynie lopva felém nézeget. Ekkor vettem észre, hogy a cigi még mindig a füle mögött van, de már csak percek kérdése és kiesik. Jeleztem neki, ő pedig vette az adást és visszarejtette. Furcsa volt… Ez már a második közös titkunk. Vagy a harmadik? Lehet, hogy már több is… Észre sem vesszük, de egyre több dologgal kötődünk a másikhoz.

                Este nem tudtam aludni. Tudtam, hogy pár szobával arrébb, ezekben a percekben épp mi történik. Nem bírtam, még a tudatát se, ezért inkább újfent felmásztam a tetőre, hátha ott majd elálmosodom, arra viszont nem számítottam, hogy másodszor is összefutok vele. Laynie, kócosan és megkínzott arccal sétált egyenesen a korláthoz. Egy percig úgy tűnt, mint aki le akar ugrani, de aztán végül csak sóhajtott és rágyújtott. Nem bírtam ki, hogy tovább titokban nézzem. Újra rákérdeztem a bálra, és ő már csak egyre gyengébb és gyengébb kifogásokkal tudott előállni. Még egy pár percig faggattam volna, és tudom, megtört volna, de nem így akartam elérni a célom. Megelégedtem azzal, hogy kibillentettem a biztosnak hitt elhatározásából és megmutattam neki, hogy létezik más út is. Ezzel a tudattal hagytam hátra őt és vele együtt a kedvenc öngyújtómat is. Most már nincs több dolgom, mint várni és figyelni. Igent mond, vagy nemet? Remélem, hogy igent. És visszaadja majd az öngyújtót, vagy inkább megtartja? Nem is tudom melyiket, akarnám… Talán, hogy tartsa meg.

/Laynie/

                Nem is figyeltem mennyi ideig voltam a tetőn, egészen addig, míg észre nem vettem, hogy világosodik. Felálltam a földről és csak így éreztem, hogy mennyire átfáztam és elgémberedtem. Kinyújtózkodtam, bár ennek a mozdulatnak most köze nem volt a kipihentséghez. Körülnéztem még egyszer a tetőn, egy utolsó pillantást vetettem az éppen előbukkanó napra, majd visszamásztam a szobámba. Ryan ugyan úgy aludt, ahogy éjjel itt hagytam. A cigisdobozt bevittem magammal a fürdőszobába, ahol lefürödtem, majd fel is öltöztem, de mielőtt kimentem volna, még egyszer szemügyre vettem az öngyújtót. Nem tűnt túl régi darabnak, bár ha azt vesszük, akkor már simán lehet hat éves. De minek kellett a 12 éves Dylanek öngyújtó? Biztos csak valakitől örökölte, vagy ajándékba kapta… Jobb is, ha visszaadom neki. A cigit a polcon hagytam eldugva, de az öngyújtót oda rejtettem, ahova a lányok a fontos dolgokat szokták; a melltartómba. Megnéztem a tükörben, hogy nem látszódik-e, de megnyugodtam, hogy észrevehetetlen. Mire kiléptem a szobámba, azt már teljesen bevilágította a nap. Az órára néztem, ami fél hetet mutatott. Elgondolkodtam, hogy felkeltsem-e Ryant, de inkább békén hagytam és a konyha felé indultam, hátha összefutok az örök korán kelő Beckyvel. A konyhához érve meg is hallottam a hangját, és a legnagyobb meglepetésemre Dylan felelt a kérdéseire. Megálltam és csendben hallgatózni kezdtem.

-          … hát jó, akkor külön-külön rákérdezek mindenre.

-          Hajrá.

-          Azt elmesélte, hogy honnan jött.

-          Igen.

-          Azt is, hogy tud lőni ugye?

-          Azt tapasztaltam is.

-          Hmm… És azt, hogy azért ő nem is olyan jó kislány, mint amilyennek látszik?

-          Mire gondolsz?

-          Dohányzott.

-          Ühüm.

-          Aztán párszor… - na jó, ebbe a témába nem akartam volna, hogy belemenjenek, így inkább hirtelen megjelentem az ajtóban.

-          Jó reggelt. – köszöntem, de közbe a szememmel Becky felé jeleztem, hogy ideje lakatot tennie a szájára.

-          Később még beszélünk, ezt felviszem Robbnak. – fogott meg egy tál gabonapelyhet, majd hátat fordított Dylannek, rám kacsintott és eltűnt az előszobán át.

Kössz Becks… Morogtam magamba, de ki inkább nem mutattam. Tojást akartam reggelizni, rántottát. Fogtam is egy serpenyőt és tettem is volna rá a tűzhelyre, de sehol nem találtam se egy gyufát, se egy olyan szikra-szóró mi a fenét… Aztán eszembe jutott az öngyújtó. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy vajon nem jön-e ki rosszul, ha azt használom, főleg Dylan szeme láttára, de aztán úgy döntöttem, hogy nem. Egy érdekes mozdulattal benyúltam a pólóm dekoltázsán és elővarázsoltam a vihargyújtót, meggyújtottam a tűzhelyet, majd visszatettem a „helyére”. A vállam fölött hátra lestem és örömmel konstatáltam, hogy Dylan épp kényszerszünetet tart a müzli rágcsálásban.

                Mire befejeztem a főzőcskézést, már vissza is tért Becks, most már Robb kíséretében. Kihasználták, hogy van mosogatógép, és épp abba pakoltak bele, mikor Dylan félhangosan hozzám szólt.

-          Gondolkodtál… - egy pillantással elhallgattattam, de nem voltam elég gyors, Becks elég szemfüles volt, hogy ezt is hallja.

Mintha mi sem történt volna, én is betettem a tányérom a mosogatógépbe és rögtön utánam Dylan is. Ránéztem Becksre, aki épp valamit az egyik üveges szekrény mögött figyelt és odahajoltam Dylan füléhez.

-          Ajánlom, hogy enyém legyen majd a legszebb ruha. – Dylan szája soha nem látott széles vigyorra szaladt – De hétfőig egy szót se többet erről!

Úgy csinált, mint aki belakatolja a száját, majd elhajítja a kulcsot. Nem voltunk se elég halkak, se elég gyorsak. Becky a „na ugye” mosolyával figyelt, miközben úgy csinált, mint aki közelről tanulmányozza a csészéket a polcon.

                Ebbe az életképbe lépett be váratlanul Ryan… Hát, mondanom sem kell, hogy egy szót sem szólt senki, de a hangulat egy pillanat alatt ment át fagyosba. Dylan még mindig vigyorogva ment ki a konyhából, így magunk maradtunk megint négyen. Adtam Ryannek is müzlit, és rendesen megvártuk mindannyian, míg megeszi, közben pedig megbeszéltük, hogy mit is kéne ma csinálni. Mikor Junior is felébredt végre valahára, rögtön le is támadtam.

-          Junioooor. Nem lennél benne egy kis városnézésben?

-          Most? – nézett rám a beszűkült szemeivel.

-          Nem, majd ha felébredtél és reggeliztél.

-          Ja. Akkor oké.

Amíg Junior magához tért, addig tévéztünk és beszélgettünk, sőt még Dylan is szóba elegyedett Robbal. Végül aztán 9 óra körül kimentünk a kocsikhoz. Öten befértünk volna még a Roverbe, de Becky ragaszkodott hozzá, hogy ő bizony a Musztánggal akar menni és egyébként is jöjjön Dylan is, így vitába keveredtünk. Végül a Roverbe ült be Junior, Ryan és Robb, Becky pedig berángatott magával Dylan musztángjába.

-          Ti összebeszéltetek… - mondtam ki hangosan is a gondolataimat mikor végre elindultunk.

-          Ki akartam próbálni és úgy gondoltam, hogy neked is ki kéne, de Dylan véletlen elkotyogta, hogy már ültél itt.

-          Bocsi, de nem tudok vele mit kezdeni. – nézett rám Dylan Beckyre utalva bosszúsan, bár mégis mosolyogva.

-          És egyébként is, úgy gondoltam, ketten csak rá tudunk venni, hogy menj el a bálba.

-          Ezzel már elkéstél.

-          Sejtettem. Akkor ezt sutyorogtátok a konyhában. – mondta olyan diadalittasan, mintha ő hozta volna össze az egészet és csak az ő érdeme lenne.

De eljött az idő, hogy megmutassam Beckynek, hogy nem ő irányít mindent. A műszerfalon lévő cigis dobozhoz nyúltam és Dylanre néztem, szememmel egy „lehet?” kérdést feltéve. Mindent tudóan elvigyorodott és egy aprót biccentett. Kivettem egy szálat, elővettem a gyújtót és már hallottam is Becks teljes döbbentségét jelző:

-          HÖH? – hangot.

Hátra néztem, és őt is megkínáltam, mire egy nem várt reakciót kaptam. Szinte előre ugrott, a két első ülés közé és szorosan magához húzott, de úgy, hogy majdnem meg is fojtott közben.

-          Ez az én rosszkislányom! – nyomott egy hatalmas rúzsos puszit az arcomra. – Akkor remélem ezt se bánod. – előre hajolt most Dylan füléhez és belesuttogta, de úgy, hogy én is halljam. – Taposs bele!