2012. augusztus 21., kedd

Chapter 6

Sziasztok!

Jó kedvem van, marha jó volt az augusztus 20-ám és kaptam vagy 5-6 kommentet is, szóval jön a következő rész. Úgy döntöttem, folytatom, legalább addig, míg el nem kezdem igazán szőni a szálakat, mert ez igazából még mindig bevezetés. Az első mérföldkő talán a buli, vagy az első nap az iskolában... Ezen felül pedig azt hiszem sokan nyaraltok, ezért sincs komment, szóval kitartok, de nem lesz heti 2-3 fejezet, ha nem jön "elég" komment hozzá... ;) Remélem ez egy fair ajánlat, ha sok a komi, sűrűbben jönnek a részek, ha kevés, akkor ritkábban, de jönnek, így akit érdekel az olvashatja mások kommentelési kedvétől függetlenül. ;) Nem is rizsázok, itt a rész:





Azt hittem balhé lesz. Nem tudom miből, gondoltam ezt, talán a dudálásból vagy Junior heves távozásából, de annál inkább meglepődtem, mikor baráti kézfogással üdvözölte egymást Junior és a sportkocsi tulajdonosa. Én csak bambultam a visszapillantó tükörbe és így jó néhány másodperccel később vettem észre, hogy Junior a kocsi felé mutogat, miközben magyaráz, majd mindketten pont a tükörbe és az ott lévő tekintetembe bámultak bele. Junior elvigyorodott és intett, hogy menjek oda. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, nem is volt kedvem most ismerkedni, de most legyek bunkó? Végül is, miért ne? Mert magamat leírhatom mások szemébe, de Juniort nem járathatom le. Végül is kinyitottam a Rover ajtaját, egy pillanatra megálltam az autó takarásában, hogy vegyek két nagy levegőt, aztán az kocsi hátulja felé indultam. Már hallottam Junior hangját…
-          Nem tudom. Tegnap óta nem beszéltünk.
Pont befejezte, mire mellé értem. Az egész jóképű srác, közelről már nem is igazán tűnt srácnak, inkább fiatal férfinak. Egy néhány évvel biztos idősebb nálunk.
-          Laynie, bemutatom…
-          Adam Chamberlain. – fejezte be a mondatot az idegen és nyújtotta a kezét felém.
-          Laynie Green. – válaszoltam automatikusan.
-          Adam Dylan bátyja. – tette hozzá Junior, mire az isten tudja miért, de kikaptam a kezem a markából.
Nem kicsit néztek rám furán mindketten, igazából én sem értettem, miért reagáltam így, de sajnos az időt visszapörgetni már nem tudom.
-          Ezek szerint Dylant már ismered. – mosolygott rám Adam, mintha mi sem történt volna.
Képtelen voltam feldolgozni, ráadásul a sármos mosolya még magában is belém tudta volna fojtani a szót.
-          Mondjuk. – nyögtem ki végül.
Nem bírtam tovább Adamre nézni… Leplezetlenül láttam az arcán az érdeklődést, persze nem Dylan megismerése kapcsán, sokkal inkább próbálta meg elképzelni, hogy néznék ki ruha nélkül, ami eléggé feszélyezett.
                A kezdeti szimpátiám így csapott át pár másodperc alatt távolságtartásba.
-          Junior, mennünk kéne. – néztem rá, úgy, mintha komoly dolgunk volna, ami neki valahogy kiment a fejéből.
-          Persze. – bólintott, szerintem fel sem fogta, mit mondtam.
-          Viszlát Adam. – köszöntem el tőle és indultam vissza a kocsi felé.
-          Szia Adam. – hallottam, ahogy Junior is elköszön.
Válasz viszont nem érkezett, csak mikor már a kocsi takarásában voltam, hallottam meg a hangját, ami a tekintetével ellentétben, még ide is követett.
-          A viszont látásig Laynie… - libabőrös lettem.
Beugrottam az autóba és a kelleténél kisség erősebben vágtam be magam után az ajtót. Bekötöttem magam gyorsan a biztonsági övvel és vártam, hogy elinduljunk, de meg kellett várnunk, míg a sportkocsi szépen komótosan kifordul az iskola egyetlen kapuján, megnyitva előttünk is az utat.
-          Valami baj van Laynie?
-          Csak menjünk haza, jó?
-          Miért viselkedtél olyan furán?
-          Nem indulhatnánk?
-          Addig nem, míg nem válaszolsz. Adam rendes ember, mondhatnám, hogy jó barátom is, szóval jó lenne tudni, hogy mi a bajod a Chamberlain családdal?
-          Semmi, csupán nem szeretem, ha szemmel vetkőztetnek.
Azzal elfordultam Junior arcától, ami ismeretségünk óta, most először tükrözött bosszúságot és inkább meredten bámultam ki az ablakon.
                Nem kérdezett többet, beindította a motort és lassan mi is visszatértünk az utakra.

/Dylan/

                Szánalmas, hogy itthon ücsörgök a nyári szünet utolsó napjaiban. Valamit kéne csinálni. De mit? Nyúltam volna a telefonomért, de nem volt az asztalomon, ahol a „helye” van. Biztos lent hagytam… Lustán lemásztam a lépcsőn, és az előszobában rá is leltem a bűnösre, aki a mozgásra kárhoztatott. Épp megnyomtam volna a hívás gombot, mikor valaki egy kulcsot tett bele a zárba. Egy másodperc alatt száguldott bennem végig az adrenalin, így villám gyorsan be tudtam szaladni a nappaliba. Megálltam a komód mellett és kihúztam egy fiókját. Készenlétben vártam, hogy ki fog belépni az ajtón. Alig tudtam elnyomni a lihegésem, mikor lenyomódott a kilincs és lassan kinyílt az ajtó. A kezem már rátalált arra, amit keresett… De azonnal el is engedtem, mikor Adamre ismertem rá az idegenben.
-          Adam?
-          Szevasz öcskös. Mit bujkálsz ott?
-          Szerinted? – néztem rá kicsit mérgesen, hisz a frászt hozta rám. Visszatoltam a fiókot és kimentem az előszobába.
-          Csak nem megijesztettelek? – nevette el magát, majd magához húzott és röviden megölelt.
-          Kapd be.
-          Mi van, buzi lettél?
-          Menj a francba!
-          Áh, lehet hogy megbántódott az a szegény lány, hogy még ő sem tudja elterelni a figyelmed a fiúkról! Mindent meg magyaráz. A sok idő Juniorral… - egyre jobban röhögött, tudtam, hogy csak viccelődni próbál, de nem tudtam vele nevetni, amint azt mondta „az a szegény lány”.
-          Milyen lány?
-          Mi az, még sem vagy homokos?
-          Válaszolj! – komolyan néztem rá, és talán kicsit sikerült rá hatnom.
-          Egy csinos vöröske Juniorral.
-          Laynie… - valahogy éreztem, hogy róla beszél. Végül is ki másra gondolhattam volna? Főleg mikor, azóta, hogy felébredtem, ő jár a fejemben.
-          Ezek szerint tényleg ismered. – Adam próbált az arcomról olvasni, de ez sosem az ő tehetsége volt.
-          Igen, de mi volt? Hol találkoztatok? Miért mondtad azt, hogy megbántódott az a szegény lány?
-          Ide fele a suli udvarán megláttam Junior kocsiját és gondoltam ráköszönök, de vele volt ez a lány is. Bemutatkoztam hát neki, jól nevelt fiú módjára – megforgattam a szemem. Már rossz. Szegény Laynie. Adam nem egy egyszerű eset, de ha a viselkedése miatt elásott engem nála, akkor még biztos megölöm. – de amint Junior közölte, hogy a bátyád vagyok, úgy kapta ki a kezét az enyémből, mintha leprás volnék. És mivel engem még nem ismerhetett, Junior szavaiból viszont azt vettem ki, hogy veled már találkozott, ezért gondoltam, hogy te tettél valamit. De ha nem buzi vagy, mivel vágtad ki magad alatt a fát?
-          Én? Mi? Semmivel. – nem állt össze a kép. Ennyire bunkó lettem volna, hogy rekordidő alatt utáltattam meg magam vele?
-          Persze. – elég hitetlennek hangzott. Közbe letette a táskáját az ajtó mellé és bevonult a nappaliba. – De mindegy is, nem az én dolgom a te szerelmi életed. Lényeg a lényeg, még nem egy ex barátnőd, ami azt jelenti, hogy…
-          Meg ne próbáld! – fojtottam belé a szót, amin csak jót derült, elheveredve a kanapén.
Hogy mennyire tudom ilyenkor utálni a saját bátyám! Ő mindig mindenben első volt, apánál is állandóan ő volt a téma és akár hány lány tetszett még nekem, szinte mindet lenyúlta előlem. Az után sikerült összejönnöm az első barátnőmmel, miután ő elhúzott. De ezt most nem fogom hagyni!

-          Eszedbe se jusson! – igyekeztem annyira komolyan mondani minden betűt, amennyire gondoltam. Még egyszer ránéztem, aztán otthagytam a nappaliban.
Az előszobában összeszedtem a kulcsaim és a telefonom, majd ahogy tudtam bevágódtam az autómba és Sophie felé vettem az irányt. Valahogy le kell nyugtatnom magam. Elővettem egy cigit, de gyorsabban odaértem a Court házhoz a diktált tempóval, mint ahogy az leégett.
                Sokszor csengettem gyorsan egymás után és szerencsére Sophie futott ajtót nyitni.
-          Dylaan! – visított és ugrott a nyakamba, majd behúzott a házba.
Hogy is van? Csak képzeljek valaki mást a helyébe?

/Laynie/

                Gyorsan értünk vissza a házhoz, de nem bántam. Nem is tudtam volna tovább tétlenül ülni, főleg Juniorral összezárva egy ilyen kis helyen. Ahogy kiszálltam, már jobban is éreztem magam. Kipakoltuk a vásárolt piákat a kocsiból, egyenesen fel Junior szobájába. Csak mikor letettük az utolsó üveget is, jöttem rá, hogy itt még nem is jártam.
                Érdeklődve néztem körül. A falakon poszterek, az asztalon kupleráj, az ágy bevetetlen, a polc pedig egy káosz. Tipikus pasi. Aztán megakadt a szemem a tv alatti DVD-ken. Közelebb mentem és jobban szemügyre vettem a tekintélyes mértékű gyűjteményt.
-          Ha megbeszéljük, ami ma történt, akkor választhatsz egy filmet és megnézzük. Mit szólsz?
Beszélgetni nem volt kedvem, de ez tűnt az egyetlen megoldásnak arra, hogy gyorsan kibéküljünk.
-          Legyen. – sóhajtottam.
-          Szóval csak azt akarom, hogy ne írd még le magadban Dylant, vagy Adamat. Mindketten rendes srácok, a barátaim, ismerem őket, csak Dylan bunkó, Adam meg hatalmas nőcsábász.
-          Nagyobb, mint Dylan?
-          De még mennyire! Régebben minden lány Adamé volt, főleg azok, akiket Dylannak is tetszettek. Miután Adam elköltözött, kezdte csak el Dylan a lányokat megfűzni és persze egymás után sorba végig ment mindegyiken, amelyiken akart. Gondolom örült, hogy végre ő is kap valamit. De egyikük sem rossz ember, csak van gyengéjük, mint mindenkinek. Adamnek a lányok, Dylannek az egója.
-          Értem. Igazából magam sem tudom, miért viselkedtem úgy ahogy. Ösztönös volt. Majd igyekszem őket jobban is megismerni.
És íme, még egy hazugság az újonnan kezdett listámon, jól haladsz Laynie! Junior végre elvigyorogta magát, és mellém lépett.
-          Na mit nézzünk meg?

/Dylan/

                Nem bírtam sokáig Sophieval. Nem segített kiverni a fejemből a képet Adamről és Laynieről, meg Juniorról és Laynieről. A francba már!! Nem szabad ebbe beleőrülnöm. De ha nem sietek az lesz a vége. Minél előbb sikerül őt megszereznem, annál gyorsabban tudom magam túltenni rajta. Elő is vettem a telefonom, hogy felhívjam Juniort, beugorhatok-e, de hiába csörgettem percekig, nem válaszolt. Remek. Sophiehoz nem volt kedvem visszamenni, de eszembe jutott, mi lenne az, ami feldobhatna egy kicsit. Beültem a kocsiba és elindultam a törzshelyemre…

/Laynie/
               
                Megnéztünk egy filmet, aztán ebédeltünk, aztán megnéztünk még egy filmet. Igazi lustáknak és hízni akaró embereknek a programja. Épp ezért vetettem fel az ötletet, hogy ússzunk egyet a medencébe.
-          Egy feltétellel. – mondta vigyorogva Junior.
-          Halljam. – forgattam meg a szemem. Miért mindig cserebere alapon intézi a dolgait? A boltban a pia és a válasz, nemrég a film és a megbeszélés, most meg még valami.
-          Ebbe a medencébe csak bikinibe lehet fürdeni. – mondta halálosan komoly arccal. Majdnem el is hittem.
-          Ha-ha-ha. Akkor te is bikinit veszel fel? – próbáltam kijátszani és viccnek venni az egészet, de ő csak megrázta a fejét. – Álszent egy Angyalka vagy tudod-e?
De végül is felmentem a szobámba és a bikinimet vettem fel. Nem nagyon szerettem ennyire mutogatni magam, de egy kis szabadságérzetet adott az, hogy nem egy nyilvános strandra kell kimennem sok-sok ember közé, hanem csak a kertbe, ahol egy ember lesz rajtam kívül. Belebújtam a papucsomba és magam köré csavartam egy fehér törülközőt. Ahogy benéztem a nappaliba, meg sem lepődtem, hogy Junior már nem ült ott. Sejtettem, hogy rendesen megelőzött és ő talán már le is úszott egy két hosszt. Átvágtam a nappalin, ki a kertbe. Junior a medence túloldalán állt, majd mikor meglátott, szalutált egyet, és mint egy szobor bedőlt a vízbe. Nem jött fel levegőért egészen addig, míg át nem úszta a medencét, hogy pont a lábam előtt bukkanhasson elő.
-          Ugye van fürdőruhád? Mert ha nincs, akkor most megyünk és veszünk egyet neked valahol! De akkor olyat kapsz, amilyet én választok! – szemmel láthatóan tetszett neki az ötlet, de hamar le kellett róla tenni.
Kiléptem a papucsomból, majd elengedtem az törölköző összefogott végeit, így az egy halk puffanással eshetett a fűbe. De úgy gondoltam, nem hagyom a kis Angyalkának, hogy ez alkalommal is bámészkodhasson. Két lépéssel lendületet vettem, majd egy fejest ugrottam a vízbe, pont Junior háta mögé és mielőtt kettőig elszámolhatott volna, jó messzire elúsztam tőle, át a medence másik felébe.
-          Bocsi, de nem láttam jól a fürdőruhád… Kimásznál és visszaugranál még egyszer?
-          Hülye. – nevettem el magam. Ezért pont egy nagy adag víz jár az arcába!
Kicsit közelebb úsztam hozzá, majd egy hirtelen mozdulattal felé sodortam a medence közel egész tartalmát. Jó, egy kis túlzással. De nem gondoltam, hogy megúszom ezt bosszú nélkül, így mielőtt felocsúdott volna, már arrébb is evickéltem. Azzal megkezdődött a vízi csata.

/Dylan/
               
                Megkönnyebbülten tértem vissza a kocsimhoz.
-          Így azért máris jobb. – sóhajtottam csak úgy magamnak.
Már nem éreztem rá kísértést, hogy elkezdjek bárhol is dühöngeni emiatt az egész átkozott nap miatt. Úgy döntöttem, az lesz a leg egyszerűbb, ha hazamegyek és gyorsan lefekszem aludni. Akkor legalább holnapra kipihent leszek, és sokáig bírok majd bulizni a parton. Kíváncsi vagyok Junior mire jutott az alkohol-kérdéssel… Azért én is szereztem két party-hordó sört, ami ha nem is sokáig, de egy darabig elég, egyéb fogyasztanivaló hiányában.
                Gyorsan hazaértem, pedig már nem vezettem úgy, mint egy állat. Majdnem felhúztam az agyam, ahogy befordultam a kapun, már Adam kocsijának látványától is. Halkan nyitottam ki az ajtót, hátha nem hall meg és nem állít le beszélgetni, de úgy látszik, ez ma nem az én napom.
-          Lenyugodtál öcskös?
-          Mondhatjuk, szóval ne kezdjük elölről.
-          A pályán voltál? – lépet közelebb és szimatolt bele a levegőbe körülöttem.
-          Ott.
-          És ügyesebb vagy már valamivel? – röhögcsélt magába, de én már akkor elindultam fel a lépcsőn, mikor még csak gondolkodott a válaszon. – Várj Dylan! Hallottam hírét a holnapi bulinak… Remélem nem veszed zokon, ha esetleg én is arra járok majd véletlenül. – a végét már kiabálnia kellett utána, mert nem álltam meg, a mondat végére már a szobám ajtajába álltam.
Válaszként csak jó erősen becsaptam az ajtót, ezzel is kicsit kieresztve a gőzt. Már csak ez kellett…. Mi lesz ebből holnap?



ps. Elég sok lett a szemszög, bocsi, így jött ki. Várom a komikat nagyon! :D

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett a fejezet! *.*
    Várom a folytatást!
    Puszi: Lyssa

    VálaszTörlés
  2. Szia! Imádtam ezt a részt. Ezt a Dylan&Adam párost imádom. A szemszögváltások nem zavartak meg egyáltalán. :) Sőt nekem tetszettek is :D Nagyon várom a folytatást és hogy mi lesz a bulin :D főleg hogy Adam is ott lesz :D
    puszy
    Lotty

    VálaszTörlés
  3. Imádom! Minden résznél egzre jobban!:)
    Kiváncsi vagyok mi lesz az Adam-Dylan szállal, és a buli is nagyon érdekel!
    Hozd gyorsan a kövit!
    puszi Zsófi

    VálaszTörlés
  4. Peiper Anna Miller2012. augusztus 25. 21:16

    Szia Killa! :D

    Na végre én is eljutottam odáig, hogy elkezdjem a sztoridat... Igen, ez pár órával ez előtt volt :D Egyből végig is olvastam :D és - mondanom sem kell - nagyon tetszik! :DD A nehéz sorsú öcsike, Dylan, a kis gazdag Angyalka, a rosszfiú Adam, és a kedvencem, na vajon ki? :D a hősszerelmes Ryan Block >< tetszik ez a karakter :P dee...Dylanben is megfogott valami... talán az, hogy a pályára jár ki lenyugtatni magát, és az, hogy cigizik. Nem tudom, ne kérdezd, szeretem, ha egy ilyen sztoriban a srác cigizik xD na a lényeg, hogy nagyon tetszik, és mostmár én is itt vagyok, +1 főként/ kommentelőként :DD várom a következőt ;)
    Csókpuszipá; Peiper <3

    VálaszTörlés
  5. Szia Killa!:D
    Juj végre beértem a lemaradásomat xD
    Na, szóval, isteni lett ez a rész, nekem ez is ugyan úgy tetszett, mint a többi!:D Valamint, ami még nagyon bejön azok a képek a fejezetekben!:)
    A szemszög váltással sincs semmi bajom, nekem tetszik, ha több oldalból ismerjük meg a gondolatokat és a helyzeteket!:D
    Kedvenc szereplő taláááán a főszereplőnk :P De Adam is közel áll hozzám :$
    Nagyon várom a következőt, hogy a kérdéseimre kiderüljenek a válaszok *-*
    Siess a folytatással :3
    Puszillak(LLL)

    VálaszTörlés
  6. Szia csajszi!^^

    Na, hát kicsit későn, de végre volt időm elolvasni a frisst.
    Eszméletlenül jó rész lett! Már nagyon kíváncsi vagyok arra a bulira. Azt hiszem, lesz izgalom bőven.
    Nagyoon várom a kövit! :)

    XX

    VálaszTörlés