Sziasztok!
Hát eljött a nagy nap... :D Először szeretnék pár szót szólni, hátha nem ugorjátok át rögtön, de ígérem rövid lesz.
Először is, nagyon köszönöm, a sok-sok linkcserét és kedves szavakat chatbe, azt pedig, hogy a 6 feliratkozásért mennyire oda vagyok meg vissza el se tudom mondani! :D
Másodszor pedig az első fejezetet szeretném ajánlani Nina Law-nak, Reginának, aki vette a fáradtságot, és kommentelt a bevezetőhöz és ezért őt most nagyon szeretem és végül, de nem utolsó sorban az anyukámnak, akinek ma van a névnapja!
Jó olvasást! <3
Augusztus 27.
„Kedves
naplóm!
Ma költöztünk
be véglegesen az új házba. Éljen, éljen, bontson valaki egy pezsgőt! (nem is
rossz ötlet.) Na, félre téve a szarkazmust semmi kedvem nem volt otthagyni San
Francisco-t és LA-be költözni, mint már azt hetek óta fejtegetem itt, de van
nekem beleszólásom mostanában bármibe is? Hülye kérdés. Hányszor is válaszoltam
már meg? Bele sem gondolok.
Anya
természetesen korán ágyba próbált kényszeríteni, mondván „reggel hamar el kell
indulnunk”, de hallgatok én rá? Nem tudom már meddig gépeztem az éjjel és végül
melyik filmen aludtam el, de mégis frissebben, üdébben és leginkább KORÁBBAN
ébredtem fel, mint bárki más. (értsd anya) Így hát nem finomkodtam a reggeli
készítése közben. Hangosan csapkodtam le az asztalra a műzlis dobozt és a
tejet, ami ki is ömlött kicsit, de no problem, és álltam neki enni. Nem tellett
bele sok időbe, míg anya is előmászott.
Innentől már
csak az utolsó táskák berakása a kocsiba, a kulcs leadása és az indulás volt
hátra, nem beszélve egy jó pár órás autókázásról. Szerencsére előrelátó voltam,
az iphone-omra egy életre elegendő zenét töltöttem fel, és a laptopom is
teljesen feltöltöttem, hogy az út egy részén valamivel le tudjam magam foglalni
és ne kelljen beszélgetni.
De mivel már
látom is, hogy merül ez a szemétláda, itt fel is függesztem a mai kiakadásom.
Talán este folytatom, ha nem leszek kész idegroncs.
Szoríts
nekem nagyvilág!”
-
Befejezted?
-
Be.
-
Most már hajlandó vagy velem szóba állni? – csak
egy fél szemöldök felhúzással válaszoltam, majd beraktam a fülembe a
fülhallgatót és elindítottam az első zenét a listáról. (http://www.youtube.com/watch?v=KINalKIo-_8&feature=related)
Ez a szám
valahogy megfogott youtube-on és úgy döntöttem egynek elmegy, csak úgy, mint a
többi zene a készletemben. Sőt, mivel pont valami hasonló ruhát viseltem, mint
az egyik lány a klippben, épp alkalomhoz illőnek éreztem. Párducmintás
cicanadrág, egy fekete bő póló és egy fekete balerina cipő. Mondanom se kell,
anya kedvencei.
Mikor
már a lista, vagyis az abc végén szereplő előadók is sorra kerültek, gyanús
lett az idő múlása. Több órája kellett zenét hallgatnom… Felnéztem és az
indulás óta először kinéztem az ablakon. Pálmafák, felhőkarcolók, széles utak…
-
Anya? – de már nem kellett megkérdeznem, hogy ez
már Los Angeles-e, mert előtűnt az egyik bérház takarásából a hatalmas
Hollywood felirat.
Remek.
Mielőtt beletettem volna a telefont a táskámba, még gyorsan írtam egy negatív
hangvételű rövidke üzenetet Twitterre, hogy a barátaim tudják, már tényleg itt
vagyok és tényleg a hátam közepére nem kívántam ezt a költözést, főleg iskolaváltással
az utolsó évben.
Egészen a város szívéig
autóztunk, ahonnan két út vezetett ki. Az egyik fel a hegy felé, a másik pedig
a völgybe. Kíváncsian vártam merre fordulunk, míg végül a hegy irányába
kanyarodtunk. Bármennyire is utálom a helyzetet, a kíváncsiságom nem tudtam magamban
elnyomni. Vajon hogy nézhet ki a ház, amit ezek után kénytelen leszek
otthonomnak hívni, és hogy néz ki az a férfi, aki miatt anya képes volt egy
másik államba átszervezni az életét. Az életemet.
Ahogy haladtunk felfelé szebbnél
szebb és főleg nagyobbnál nagyobb házak sorakoztak egymás után. Már nem tudtam
ez meddig fokozódhat, amikor anya a headsetéért nyúlt és felhívott valakit.
-
Igen, mindjárt ott vagyunk, kinyitod a kaput? –
a választ már nem hallottam, de rögtön nekiálltam keresni a szememmel az első
megmozduló garázskaput.
Anya beparkolt egy fekete
Mercedes és egy Range Rover közé. Bocs, hogy valakinek ilyen autókra is futja.
Egyre érdekesebb ez a helyzet, és azon kaptam magam, hogy határozottan inkább
kíváncsi és izgatott vagyok, mint elkenődött és haragos.
-
Megjöttünk. – mosolygott rám anya, de hogy
továbbra is magamat adjam vágtam egy leírhatatlan arcot, majd kivágtam a kocsi
ajtaját úgy, hogy majdnem levittem a Mercedes fényezését is.
A
csomagtartóból kicibáltam a sporttáskámat, ledobtam a földre, majd vártam, hogy
mi fog történni. Anya, csak miután megigazította a sminkjét, kiszállt és
kipakolta a többi cuccát, de közben feltűnően sokszor nézett a ház bejárata
felé. Nemsokára hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, én pedig küzdve a
kíváncsisággal nem fordultam meg, akkor meg pláne nem, amikor anya elment
mellettem, hogy cuppogva üdvözölje élete sokadik hős lovagját. Ennek még lehet
fehér lova is van, de fekete Mercedese biztos.
-
Laynie! – itt a vég…. A mosollyal nem fáradtam,
nem ringatok senkit hiú ábrándokba, egyszerűen a szokásos kiismerhetetlen
fapofával fordultam meg. – Ő itt Johnatan Dawis.
-
Szia. – nyújtotta ő is a kezét. Teljesen bunkó
nem vagyok, így egy lányhoz képes erős szorítással el is fogadtam. – Szólíts
csak John-nak. – vigyor. Tőle, nem tőlem, én csak egy bólintással jeleztem,
hogy felfogtam sem debil, sem süket nem vagyok. – Ezeket segítek bevinni.
Azzal
elvette a sporttáskám, meg anyáét és a még elhurcolt bőröndöt is és elindult a
ház felé. Tenyérbe mászó, vastag politikus alkat. Gratulálok anya, remek fogás.
A ház belülről talán még szebb
volt, mint kívülről, de fogtam az állam, nem hagytam leesni! Az előszobába
hagytuk a csomagokat és megkezdődött a tárlatvezetés. Háromemeletes ház, az
első két emeletén van 2 nappali, az egész házban összesen 5 fürdőszoba és 5
háló, a földszinten konyha, az alaksorba konditerem, játékterem. Az emeleteken
van erkély, a tetőre ki lehet menni, a kilátás meg eszméletlen. A kert hatalmas
és természetesen a medence sem maradhatott ki a ház előnyei közül. A szobám a második
emeleten lett kijelölve, külön fürdővel és erkéllyel. Nem is rossz… A frászt,
rohadt jó, de ezt nem tettem hozzá hangosan is, mikor kérdezték megfelel-e.
Felvetődött az evés kérdése, így
elindult a kis csoport lefelé, pedig én aztán megpróbáltam kikönyörögni egy kis
magányt a szobámba, de á, dehogy! Már majdnem a nappaliba értünk, amikor valaki
érkezett, elég erőteljesen bevágva az ajtót.
-
Á Junior! De jó, hogy hazaértél végre, gyere! –
csak a hátát láttam az érkező személynek, de nem olyan embernek tűnt, mint aki
nagyon érdekes, ezért inkább a polcon lévő képek felé fordultam, miközben
hallgattam a bemutatásokat. – Junior, ő itt Linda Green, Linda, ő itt Johnatan
Dawis Junior.
Eltelt
pár másodperc, mire összeraktam a családi képeken szereplő férfit és fiút, a
Johnatan Dawis Junior jelentésével. Álljon meg a nászmenet! Arról nem volt szó,
hogy mostoha testvérem is lesz! Te jó ég! Már csak ez hiányzott. Tévedtem:
-
Kicsim, gyere ide! – ezért még megölöm...
Megfordultam és odamentem a megszaporodott társasághoz.
-
Junior, ő itt Linda lánya, Laynie, akiről már
meséltem. – és ezen a ponton lett elegem a napból.
-
Áh, szóval csak én maradtam ki a mesedélutánból!
Mily meglepő! – azzal megkerültem mindenkit és felmentem a szobámba.
Éhes már nem voltam, ezért elő akartam venni a laptopom, hogy
befejezzem a naplóm írását, mikor rájöttem, hogy az előszobába van, a többi
cuccommal együtt. A szobába csak a dobozok sorakoztak, amiket otthon raktam
össze. Előkerestem a tanszereim, és kivettem egy lapot meg egy tollat és írni
kezdtem. Valahogy ki kell adnom a mérgem…
„ Kedves
nagyvilág, ezt elbasztad. Oké, nem mondom, hogy én nem tehetek róla, de azért
mégis csak ha máshogy nem, levélben közölni lehetett volna például olyan
dolgokat, hogy mi anyám új kalandjának a neve, és hogy van egy fia! Elutasító
voltam, bezárkózott és flegma, de azért nem kellett volna így bedobni a mély
vízbe. Úgy kiakasztott ez a mostohatestvér dolog, hogy még azt is elfelejtettem
megnézni, hogy néz ki. És ezek után én leszek a hisztis picsa. Asszem ennyi
mára, mert ha folytatom, akkor csak fokozni fogom a jelen hangulatomat, ami
másodpercenként hatványozódik. Majd holnap, egy kiadós alvás után megnézem
magamnak ezt a Dawis családot és részletezek.
Jó éjt.”
Összehajtottam
a papírt és az íróasztalom fiókjába tettem. Gondoltam elmegyek fürödni, de a
pipere cuccaim is pár emelettel lejjebb pihennek. Hanyatt vágódtam az ágyon, de
a plafon tüzetes vizsgálata sem hozott megnyugvást, ezért kimentem az erkélyre
és a lemenő nap fényében fürdő várost kezdtem el figyelni. Külön a hangokat és
a képet. Persze, hogy nem tarthat semmi örökké, megszólalt a telefonom.
Egy ismeretlen szám keresett,
ezért nemes egyszerűséggel kinyomtam, de az illető nem adta fel egyhamar, még
egyszer hívott. Úgy döntöttem, megérdemel annyit, hogy felvegyem.
-
Igen?
-
Gyere le enni. – azzal ki is nyomta a telefont.
Anya.
Ja, hogy már
itt tartunk, hogy házon belül telefonon kommunikálunk? Érdekes. Puffogva
levonultam a nappaliba, ahol ott heverészett a kanapén az újdonsült öcsém?
Bátyám? Még ezt sem tudom.
-
Most már megengeded, hogy bemutatkozzak? – csak
bólintottam a még mindig fekvő srácnak, aki csak ez után kelt fel. – John Dawis
Junior, de inkább csak Junior. – nyújtotta a kezét. Elfogadtam. – Mindig ilyen
bőbeszédű vagy? Laynie, ugye?
-
Tudod csak az izgalom hevében nem tudom csukva
tartani a szám.– elröhögte magát, amit vehetünk egy jó pontnak. – Egyébként
szólj, ha tudsz becézést a Layniere, kíváncsian várom.
-
Úgyis kapsz majd gúnynevet első nap. – csak
kérdően néztem rá. – Mindenkinek van az iskolában.
-
Ezek szerint egy suliba fogunk járni. –
állapítottam meg. Nem lehet sokkal idősebb, vagy fiatalabb nálam.
-
Jobb. Egy osztályba. – erre csak egy „lelkes”
hű, volt a reakcióm.
-
És neked mi a gúnyneved?
-
Mivel úgyis megtudnád, jobb, ha most túlesünk
rajta.
-
Na?
-
Angyalka. – nem tehetek róla, de kitört belőlem
a röhögés, de úgy, ahogy ritkán.
- Találó.
– ennyit bírtam kinyögni.
Juniornak
szőkés, kissé hullámos haja van, kék szeme, kerek, sima arca és nagydarab
focista alkata. Annyira jó ez az angyalka, hogy lehet, még én is átveszem,
pedig nem vagyok nagy becézgetős.
-
Mi ez a nagy jókedv? – jött be John a szobába,
sarkába anyámmal.
-
Se…Semmi. – próbáltam nem röhögve kimondani, de
ahogy felegyenesedtem és ránéztem Junior Angyalkára megint kitört belőlem a
nevetés.
Inkább
megkerültem mindenkit és leültem a kanapéra.
-
Junior?
-
Sose hitted el, hogy jó a humorérzékem. –
éreztem, hogy megsüllyed mellettem a kanapé.
-
Linda, szerintem együnk itt a nappaliban nem? –
csak hallottam John hangjában a mosolyát és talán a megkönnyebbülését.
-
Persze. – azzal anya tűsarokba bújtatott lábai
ki is tipegtek a szobából.
Végre abba
tudtam hagyni a nevetést.
-
Szerinted én milyen névre számíthatok? –
kíváncsiskodtam. Ha nem rontja el, talán ő lesz az egyetlen tagja a „családnak”
akit el tudok majd viselni.
-
Hát ez sok mindentől függ. – olyan képet vágott,
mint egy komoly tudós. – Kivel állsz le beszélni, hogyan viselkedsz a
szünetekbe és az órákon, mit hordasz…
-
Tegyük fel, hogy veled beszélek, egyébként
flegma vagyok mindenkivel és úgy nézek ki, mint most.
-
Hm... Nehéz, inkább rábízom a tömegre. –
elvetette a komoly álarcot és elvigyorodott.
Megérkezett
a kaja, ami nem állt másból, mint egyszerű szendvicsekből és francia salátából,
de elég éhes voltam így nem panaszkodtam, csak ettem.
- És
Laynie mit terveztél a nyár hátralévő napjaira? – próbált meg beszélgetést
kezdeményezni John, de eléggé mellé lőtt.
-
Gondoltam a barátnőimmel vásárolok új ruhákat a
sulira, megnézek néhány filmet a barátommal a moziban és strandra járok minden
nap, amíg meleg van, de mivel mindenkit magam mögött kellett hagynom, így
valószínűleg a szobámban ülve fogok chatelni a következő néhány napban. –
mindezt megtoldottam a világ leggúnyosabb vigyorával.
Az a baj,
hogy minden egyes szavam igaz volt.
-
Köszönöm a szendvicseket. – azzal felálltam és
elvonultam hatalmas csendet hagyva magam után.
Nem
felejtettem el felszedni a táskám az előszobában, így végre a cuccaimmal együtt
foglalhattam el a szobám.
Elkezdtem a ruháimat kipakolni a
gardróbba, de az automatikusan végzett mozdulatok nem tudták elterelni a
gondolataim. Nem voltam a legnépszerűbb lány az iskolában, de azért voltak
barátaim, akik el tudták viselni a hülyeségeimet, mint például Becky, aki
napokig maga alatt volt, miután elmondtam neki, hogy el kell költöznöm.
Róla azt
kell tudni, hogy született New York-i volt, és pont a gimnázium kezdetekor
költöztek át San Franciscoba. Ezt ő úgy élte meg, hogy igazán különlegesen
öltözködött, erősen sminkelte magát és hatalmas botrányokba keveredett, de a
legjobb barátnőm volt az elmúlt három évben. A kis csapatunkhoz tartozott még
Becky barátja Robb is, aki régen erősen drogfüggő volt, de a segítségünkkel
leszokott és teljesen megváltozott. És végül ott volt még Ryan, az én barátom.
Robb tökéletes ellentéte. Makulátlan család, jó teljesítmény az iskolában és a
sportban, mégis valahogy beillett közénk, és tökéletesen passzolt hozzám.
Felmerült a távkapcsolat gondolata,
és végül ebben is egyeztünk meg, de szinte biztos vagyok benne, hogy még Becky
és Robb mellett is idővel talál majd valaki mást. Lehet nem azonnal, nem egy
hónapon belül, de egyszer fog és bármennyire is szeretem őt, elengedem, még
akkor is, ha nekem esélyem se lesz találni valaki hozzá hasonlót.
Azon kaptam magam, hogy a
gardrób megtelt, az összes ruhám és cipőm kipakoltam már, így az iskola
feliratú dobozomhoz fordultam és a tartalmát az íróasztalomba és -ra tettem.
Már nem volt sok hátra. Az utolsó dobozból a polcra tettem a könyveimet és a
képeimet, a sporttáskából pedig a fürdőszobába pakoltam a pipere cuccokat. A
laptopom az asztalra tettem, a DVD-ket a TV alá és a táska zsebeiben rejlő
ékszereket és egyéb holmikat az éjjeliszekrény fiókjába süllyesztettem.
Körülnéztem és egész elégedett
lettem az eredménnyel. Azt tudni kell rólam, hogy nagyon gyorsan belakom a
környezetem és mindent a saját arcomra formálok. Például, mikor megkaptam az
iphone-om, kb 2 óra alatt kiismertem, megtöltöttem zenékkel és képekkel,
mindent átállítottam úgy, ahogy használni szoktam. Talán még egy hét és ez a
szoba is teljesen engem fog jellemezni.
Mire leültem az ágyra, villanyt
kellett gyújtanom, mert a nap már teljesen lement. Úgy döntöttem ideje fürdeni.
Elővettem egy pizsamaként szolgáló trikót és egy rövidnadrágot, majd bevonultam
a fürdőbe. Sose volt külön fürdőszobám, vagy egyáltalán ekkora saját szobám, de
eddig nagyon tetszik az érzés, amit nyújt.
Csak a zuhanyfülkébe volt kedvem
beállni, és olyan 10 perc, perzselő vízsugár alatt állás után éreztem úgy, hogy megtette a kellő hatást és
elzártam a csapot. Megtörölköztem, megmostam a fogam és belebújtam a pizsimbe.
Épp csak kiléptem a szobámba,
mikor kopogtak az ajtón. Ez is egy új tapasztalat, anya sose kopogott.
-
Igen? – kérdeztem meglepődve.
Junior
nézett be az ajtón és kicsit jobban is megnézett a kelleténél. Kis
fáziskéséssel értettem meg, hogy azért, mert igen sokat mutat az öltözékem, de
mivel jobban élveztem a reakcióját, mint szégyelltem a helyzetet, csak
mosolyogtam és úgy csináltam, mintha mi sem történt volna.
- Öh,
anyukád kérdezi, hogy hajlandó vagy-e szóba állni vele. – megforgattam a
szemem, de bólintottam.
Junior
kiment, én pedig felfeküdtem az ágyamra és magamhoz vettem a telefonom. Volt
egy üzenetem, de az elolvasását el kellett halasztanom, mert megjött anya.
-
Hogy vagy? – kettesbe már rég nem volt olyan
magabiztos, mint mások előtt, de most nem léptem át rajta gyorsan.
-
Megvagyok. – kis mosolyra húzódott a szája és
leült mellém az ágyra.
-
Tudod, nagyon szeretném, hogy te is olyan boldog
legyél, mint én vagyok. – közbe akartam szólni, de felemelt kézzel kérte, hogy
várjam meg, míg befejezi. – Tudom, hogy ez most nem fog menni, mert
elrángattalak az otthonodból, az iskoládból és a barátaidtól, de meg kellett
tennem. Nem vagyok már fiatal és sok férfit utasítottam már el miattad, de John
nagyon jó ember, szeret engem és én is szeretem őt. Nem mondtam el neked, de a
San Francisco-i házunkat lefoglalta a bank a sok tartozás miatt és csak ezért
mentem bele abba, amit John már rég óta kér, hogy költözzünk ide.
Nagyon
nehezen fogtam fel, amit hallottam. Kicsit átrajzolta a képet, amit anya
mondott. Még most sem örülök neki, hogy el kellett költöznünk, még most is
dühös vagyok azért, mert ki voltam hagyva mindenből, többől is, mint hittem, de
talán rá már nem haragszom annyira. Lehet a helyében én is így cselekedtem
volna. Rátettem a kezem a vállára, de többre még nem voltam képes. Ő így is
értette. A szemét törölgetve állt fel és ment ki a szobámból, s közben jó
éjszakát kívánt.
Akik ismerik az írásaim, lehet észrevették, hogy nincs fejezet cím. Nem is lesz, csak ha valamiért nagyon muszáj adnom.
Ezen kívül megjelennek képek a fejezetben. Nagyon remélem, hogy nem zavarnak senkit. Ha igen, feltétlen írjátok meg, mert ki tudom venni! De nincsenek sem oldalt szereplők kint, sem külön menüben. A fontosakról úgyis teszek a szöveghez, amikor eljön az ideje. ;)
Köszönöm a figyelmet! <3
***
Remélem nem volt rossz; de bármi is a véleményed, nagyon örülnék, ha egy rövidebb vagy hosszabb kommentben elmondanád.
Akik ismerik az írásaim, lehet észrevették, hogy nincs fejezet cím. Nem is lesz, csak ha valamiért nagyon muszáj adnom.
Ezen kívül megjelennek képek a fejezetben. Nagyon remélem, hogy nem zavarnak senkit. Ha igen, feltétlen írjátok meg, mert ki tudom venni! De nincsenek sem oldalt szereplők kint, sem külön menüben. A fontosakról úgyis teszek a szöveghez, amikor eljön az ideje. ;)
Köszönöm a figyelmet! <3
Szia Killa!(:
VálaszTörlésNekem eddig nagyon tetszett, bár ez nem meglepő, hiszen az eddigi történeteidet is imádtam! Szerintem ezzel sem lesz másképpen ezután sem(: Laynie karaktere érdekes, és már most látom, hogy jól kidolgozott, így kíváncsi vagyok az ő fejlődésére a történetben, hogy hogyan változik dacos kamaszlányból erős, elszánt hősnővé. Vagy negatív személyiségfejlődést tervezel neki? Erre is kíváncsi leszek, szóval nagyon várom már a következőt!(:
- A
Sziia:)
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett az első fejezet..:)
Laynie karakterét imádom, arra leszek kíváncsi, hogy fog bekapcsolódni a hős szerelmes :) Már várom a következőt!! :D
Szia Killa!
VálaszTörlésHűűha... nekem nagyon bejön, de tényleg. :)
Laynie tök olyan mint én, én sem szoktam beszélni az emberekkel ha dühös vagyok, olyankor eléggé "bájos" vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz Laynie-val, és tényleg, én sem tudok becenevet. Angyalka is elég szimpi, de nekem túl "jófiús". Ha érted, hogy értem.(:
puszi Gréti
Killaaa! ♥
VálaszTörlésEz nagyon jó lett! Laynie karaktere nekem nagyon bejön. Kicsit én is ilyen vagyok, sőt nagyon is! xd Egy olyan szobát elbírnék viselni... A becenév engem is nagyon érdekel. Érdekes személyiség, még biztos tartogat meglepetéseket.
Várom a kövit!! ;D
Xoxo ♥
Szia Drága Killa!
VálaszTörlésHűűűha! Jó így olvasni a történetet! :)
Junior mindig így nézett ki? :D Annyira kialakult már bennem egy kép, hogy képtelen vagyok így elképzelni, nagyon kemény. :D Régi szép idők ezek. :D
Szóóóval... igazság szerint szerintem minden valamirevaló lány, akinek van akarat, és nincs elnyomva, van mersze, hogy elmondja, és megmutassa mit érez, így tett volna. Düh, harag, csapkodás, én még egy jó nagy hisztit is lenyomtam volna, csak sajnos nem megyünk vele semmire. Tudom milyen rossz kiszakadni az életedből, miközben kényszerítenek, hogy újat kezdj, így teljes mértékben megértem Layt. :)
A házat, a kocsikat, a szobát, és amúgy mindent elfogadnék, amolyan rideg távolságtartással. :D
Junt csak imádni lehet, erősen ajánlom, hogy soha ne okozzon Laynie-nek problémát, és mellette legyen akkor is, mikor a lány nem kéri.
Johnnak pedig adok egy esélyt.
Be kell valljam az anyját végig utáltam, gonosz, amit tett, de a magyarázata jó. Így bár nem mondom, hogy meg tudok bocsátani, de megértem, és idővel minden jobb lesz. Azt hiszem. Remélem! :)
Na, most suhanok, de várom a következő fejezetet, és a hős szerelmes felbukkanását, a kalandokat!
Siess! Csókollak
Szia Killám!^^
VálaszTörlésNaa, megértük, hogy elkezdődjön ez a történet is, amit szerény személy rettentően imád! :$$
Már az elejétől kezdve izgalommal tölt el ez a sztori, hiszen egy új élet, új közösség, új bonyodalmak, meg talán új szerelmek(?) :DD Ennél több nem is kell, hiszen már így magában tökéletesen tetszett!:D
A leírásod az pedig ismét remek, nagyon tetszik a ház, na meg a főszereplőnk is!:D Olyan, vérbeli lázadó!:D Persze ki ne lenne ilyen, ha átszervezik helyette az életét?:)
Junior kezd szimpi lenni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen eseményeket adsz majd neki!:D
Nagyon várom a következőt és köszönöm szépen az ajánlást :$(L)
Puszillak és siess*-*(LLL)