Chapter 7

Hello mindenki! 

Először is egy örömhír: bekerültem a kollégiumba, ráadásul abba, amelyikbe szerettem volna menni! :D Már csak minden mást nem tudok, például, hogy mit vigyek!? xD Sebaj, még van egy hetem kitalálni. Pont egy hetem, mivel jövőhét hétfő lesz az utolsó napom Bp-en. :( :) 4-én reggel utazom és, ha lesz időm és érdekel titeket, majd beszámolok a gólyatábori eseményekről. ;)

Remélem lesz olyan jó, mint az a buli, ami a mostani fejezetben következik! :P Jó olvasást! 

Miután teljesen lefáradtunk a vízi küzdelemben, fegyverszünetet hirdettünk és miután megszárítkoztunk és száraz ruhába bújtunk a konyhába rendeztük meg a béketárgyalásokat. Junior rendelt volna valamit, de miután kicsit turkáltam a hűtőbe és találtam pár dobozos, mikrózható lasagne-t, rávettem, hogy együk meg inkább azt. A tűzforróra sikerült vacsora közben volt bőven idő beszélgetni, mert két falat közt kellett annyi időt hagyni, hogy regenerálódhassanak az ízlelő bimbóink a nyelveinken, így még többet megtudhattam Juniorról és a családjáról, a városról, no meg Dylanről és Adamről is. Még mindig emésztem a hallottakat, pedig már vagy egy órája lefeküdtem aludni…

                Sose jutott eszembe, hogy Junior miért csak az apjával él és hogy hol lehet az anyja, így lepett meg annyira, amit mesélt. Vagy 7-8 éves lehetett, mikor az anyja egyik napról a másikra eltűnt az életükből. Itt hagyta Juniort és az apját, valami feltörekvő színészért, de ezt is csak onnan tudták meg, hogy miután bejelentették az eltűnését, és a rendőrség megtalálta őket nem messze, egy Hollywood-i lakásban, ő válaszul és magyarázatul csak a válókeresetet küldte el postán. Ami a legszörnyűbb, hogy Juniorról gond nélkül mondott le, nem is akarta többet látni, ezen felül még követelte is John vagyonának a felét és a házat. Természetesen John nyerte a pert, így nála maradt Junior, a ház és a pénz is, viszont ezekért a bizalma volt az ár, már nem tudott megbízni több nőbe. Az én anyám az első nő az életében azóta, hogy elvált, Juniort pedig egyedül, anya nélkül, segítség nélkül nevelte fel. Talán ez az oka annak, hogy Junior a szokásos átlagnál jobban tiszteli az apját és nem az a kimondott rosszgyerek.    

                De csak ezek után kezdtünk bele egy még érdekesebb témára. Az már kiderült az itt töltött pár nap alatt, hogy Dylan látszólag bunkó és nagyképű, de Juniornak nagyon jó barátja. Azt is megtudtam, hogy van egy bátyja és egy húga, az anyja meghalt kiskorában, az apja pedig sokat dolgozik. Ma, pedig ráadásul meg is ismerhettem Adamet, akiről kiderült, hogy még Dylannél is nagyobb ász a lányok körében. Innen pedig már csak találgatni lehet… Végül arra jutottunk Juniorral, hogy Adamet talán jobban megviselte az anyjuk halála, ezért kezdte el a lányokban keresni a megoldást. Dylan pedig a hosszú ideig tartó háttérbe szorulást próbálja kompenzálni a csajozással, a bunkósága pedig nem több mint egyszerű önvédelem.

                Azért így már kezdenek a dolgok értelmet nyerni, ha tényleg így van minden. Most csak Dylan apja és a húga egy-egy nagy kérdőjel, amik nem hagynak békében aludni… Meg persze, meg ne feledkezzünk a kedves barátaimról is. Becky nem hívott vissza azóta, hogy rám tette a telefont és egy SMS-emre se válaszolt, pedig küldtem párat. Ryan pedig azóta nem keresett, mióta itt járt. Egyedül Rob viselkedése nem bánt, mert vele egyébként sem voltunk kebelbarátok. Ellógtunk együtt, beszélgettünk, de sosem ragaszkodtam úgy hozzá, mint Beckyhez, talán azért is, mert ő Becks mellett háttérbe volt szorítva, meg egyébként is egy elég csendes figura. És tegyük fel a habot a tortára: holnap van a tengerparti buli. És még próbálkozzak az alvással???

                Elővettem a gépem, bekapcsoltam és pótoltam az elmulasztott időt a naplómban. Azt hittem, hogy majd mire végzek, addigra elálmosodok, vagy legalább felkel a nap, hogy ne is erőltessem magam, de mikor ránéztem az órára, az még mindig csak hajnali kettőt volt. Jobb ötlet híján felkeltem és kinyitottam a szekrényem, hogy keressek valami megfelelő ruhát holnapra. Mivel nem tudtam semmit, csak azt, hogy a tengerparton lesz és hogy buli, nem volt könnyű dolgom. Végül egy vékonyabb farmert tettem ki a székre és egy fekete pólót, de csak azért, hogy a lelkiismeretem lenyugtassam, nem pedig, hogy komolyan azt vegyem fel. Bár ki tudja…?

                Végső elkeseredésemben beültem a babzsák-fotelembe egy könyvvel és nekiálltam olvasni.

/Junior/

               

                Az összes konfliktussal és balhézással együtt, szerintem aránylag jól sikerült a tegnapi nap. Nem csak Layniet sikerült jobban megismernem, de ő is többet megtudott rólam és a barátaimról is. Az pedig a ráadás, hogy úgy tűnik képes megérteni mások indokait bizonyos cselekedeteikre. Bár talán én jobban jártam volna, ha Laynie továbbra is ellenszenvvel néz Dylenre és Adamre, de a barátságomat a fiúkkal biztos aláásta volna. Így viszont tarthatok attól, hogy majd az egyiknek sikerül behálózni Layniet, majd ha megkapja dobja, ami nem csak a barátságomat vele, de a barátságomat Laynievel is tönkretenni, mi több, talán még Linda is úgy döntene, hogy jobb neki apám nélkül, amibe apám rokkan bele. Jobb lett volna egy 5-6 éves kislány, akinek a babysittere lehettem volna?

                Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejembe, míg nem elaludtam. Reggel viszont tiszta fejjel ébredtem. Rájöttem, hogy Laynievel nem kezdhetek ki, én nem… Azzal mindent tönkre tudnék tenni, magamat is. Viszont azt sem hagyhatom, hogy más tegye ezt meg helyettem. Így hát, ha nem tudom apácazárdába küldeni, azt kell tennem, ami talán az elejétől kezdve a feladatom lett volna. A bátyja kell hogy legyek, a bátyja és a legjobb barátja. Talán nekem sem árt majd egy lány barát…

                Halkan mentem le a földszintre, mert Laynine ajtaja még csukva volt és zajt sem hallottam felőle. A konyhába mentem és megkentem pár kenyeret nutellával, elővettem két bögrét meg egy doboz tejet és egy tálcára raktam mindent. Ezzel másztam vissza az emeletre Laynie szobájáig, ahova először csak csendben bekukucskáltam. Ő a fotelben ült és aludt. A lámpa égett a feje mellett és egy könyv hevert az ölében. Lehet ő sem tudott könnyen elaludni, még a laptop is hangosan zúgott és világított az ágyon. Egy pillanatra átsuhant rajtam a kísértés, hogy beleolvassak abba a word dokumentumba, ami megnyitva állt a képernyőn, de inkább csak lecsuktam a laptop tetejét, hogy elhalkuljon, aztán kimentem a tálcáért és azzal a kezemben léptem Laynie mellé.

-          Jó reggel álomszuszék. – mondtam halkan, de csak annyira, hogy azért egy felkeltéshez elég legyen.

Álmosan pislogott körbe és csak lassan esett le neki, hogy hol van. Rajtam kissé megakadt a szeme. Meg is értem, én is nagyot néznék, ha ő ébresztgetne engem reggelivel a kezében. Amikor feljebb ült a fotelban lecsúszott az öléből a könyv és szerintem csak ekkor jött rá, hogy hogyan is került egy fotelba. Megdörzsölte a szemét és beletúrt a hajába. Mielőtt még nyújtózkodni kezdett volna, kinéztem az ablakon. Azt nem tudtam volna feltűnés nélkül, testvériesen bámulni…

-          Jó…Reggelt… - mondta egy ásítással egybekötve, kis kérdő hangsúllyal a mondat végén.

-          Hoztam reggelit.

-           Látom… - pislogott párat a nutellás kenyerekre, végül levett egyet és enni kezdte. – Hány óra van?

-          Olyan 8 körül.

-          Hazaértek már?

-          Még nem, de ha megreggeliztünk majd telefonálunk egyet.

-          Oké. – elvett egy bögrét is, én meg letelepedtem vele szembe a földre, és magam elé tettem a tálcát a többi kajával.

-          Laynie?

-          Hm?

-          Kérnék egy szívességet. – abbahagyta a rágást. – Arról lenne szó, hogy kérdezted tegnap, hogy nekem miért nincsen barátnőm és erre én se tudtam nagyon választ adni. De van egy ötletem… Elég hülye ötlet, meg is mondhatod nyugodtan, de csak úgy eszembe jutott és át se gondoltam…

-          Bökd már ki! – szakított félbe.

-          Jó. Szóval mit szólnál hozzá, ha még nem mondanánk arról semmit, hogy ki vagy te. Hanem csak ott lennénk, buliznánk és lehet, hogy… hogyha, ez, így…

-          Hogyha ezt látják a lányok, akkor majd talán jobban érdeklődnek majd irántad? Ennyire primitívnek hiszed a nőket?

Már épp ellenkezni akartam és sűrűn bocsánatot kérni még a gondolatért is, amikor folytatta. Letette a kenyeret és a bögrét a tálcára és leült velem szembe a földre.

-          Ha jobban belegondolok, igazad van. Sok köztünk a primitív, de ha te megelégszel ennyivel, hát legyen! Legalább úgy érezhetem majd, hogy egy kis bosszút állhatok Dylan bunkóságáért és talán te is az italos szívatásért.

-          Erre nem is gondoltam. – na jó de, gondoltam, csak nem most és nem így, de gondoltam!

-          Akkor ezt megbeszéltünk, együtt megyünk, együtt jövünk, táncolunk és beszélgetünk. De szerintem ez e nélkül a beszélgetés nélkül is így lett volna, mivel mást rajtad kívül nem igen ismerek.

Ezzel letudtuk ezt a témát és lassan, a semmiségekről beszélgetve be is fejeztük a reggelit.

/Dylan/

                Egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, hála Adamnek. Nem elég, hogy egyetlen „jól” eltalált mondattal tönkretette mindazt, amit elértem napközbe és adott gondolkodni valót egész éjjelre, de még fel is szedett idefele valami csajt, akivel kb. egész éjjel vagy a házban „fogócskáztak” vagy valamelyik pontján megálltak egy kicsit „ellátták egymás baját”. Ezt kéne látnia mindenkinek és máris nem tűnnék én fel olyan rossz színben.

                Reggel felhívtam Sophiet, hogy én hamarabb megyek le a partra, igazából elő is akartam készíteni a dolgokat, meg le is akartam őt rázni, de nem jött össze. Így hát megbeszéltük, hogy felveszem pár óra múlva a házuknál, és amíg én majd előkészülök, ő napozik. Legalább addig csendbe lesz. Elővettem egy farmert, meg egy egyszerű szürke pólót és egy strandpapucsot, de eltettem a kocsiba egy fürdőnadrágot is. Felhívtam Chad-et és Mark-ot is, akik szintén benne voltak a tengerparti party megszervezésében, hogy minden rendben van-e és, hogy ők is le tudnak-e jönni korábban. Chad intézte a zenét, az elektronikát és minden ehhez hasonló dolgot, Mark pedig az olyan dolgokat szerezte be, mint az asztalok és padok, tűzifa, stb… Én meg mi mást vállaltam volna, mint a vendégeket és az italokat, no meg az egész szervezés összehangolását.

                Megnéztem mindent bepakoltam-e a kocsiba, aztán elgurultam Sophieért. Szerencsére nem volt ő sem túl kipihent és majdnem az egész utat átaludta. Chad és Mark már nagyjából be is rendezték a partot, mire odaértünk. Spohie rögtön kifeküdt a napra és nem sokkal később mi is csatlakoztunk hozzá a fiúkkal. Most már csak a vendégeknek kéne megérkezni, de addig még hátra van egy két óra.

                Eleinte próbáltak a srácok engem is bevonni a beszélgetésbe, de mivel nem nagyon, vagy csak megkésve reagáltam, inkább hagytak, had nézzek továbbra is csak ki a fejemből. Így ültem egészen addig, míg észre nem vettem valamit, vagyis inkább valakiket olyan száz méterre tőlünk. 

/Laynie/

                Felhívtuk anyámékat, és mint kiderült, annyira jól érzik magukat, hogy még ma sem tervezik a hazajövetelüket. Minket viszont minden további nélkül elengedtek a tengerpartra, csupán anya kezdte volna el sorolni, a „vigyázz”-zal kezdődő listáját, de John lecsitította. Ő csak annyit mondott:

-          Vigyázzatok egymásra!

Miután letettük, úgy döntöttünk, lassan elindulunk, úgysincs jobb dolgunk és Junior szerint amúgy sem ártana nekem egy kis napfény.

-          Mit kell felvennem?

-          Semmit! – röhögte el magát Junior. Meg kell tanulnom egyértelműen kérdeznem, hogy ne tudjon vele viccelődni… - Egyébként bármit, ami kényelmes! Fürdőruhát is hozhatnál, de este azért lehűl majd az idő, szóval pulcsit is.

-          Tehát fürdőruha, pulcsi. Vettem!

Végül is a kirakott farmert meg a fekete pólót vettem fel, de beraktam egy szatyorba a fürdőruhámat is. A pulcsis dolgot nem vettem komolyan, bár lehet kellett volna.

                Alig másfél óra múlva, már úton is voltunk. Teljesen jó hangulatban telt az út, míg meg nem csörrent a telefonom. Ryan képe villogott a kijelzőn. Lehalkítottam a zenét és ránéztem Juniorra.

-           Meg ne szólalj!

Miután bólintott, felvettem.

-          Szia Ryan!

-          Hello cicám. Hallottam hírét, hogy sikerült kiborítanod Beckyt.

-          Ki mondta?

-          Rob. Már teljesen kikészült tőle, hogy Becky egész álló nap magába motyogott, fel-alá sétált, csak kávét volt hajlandó inni és elszívott vagy 3 dobozzal a legerősebb cigiből.

-          Én próbáltam elérni, de nem reagált.

-          És pontosan, hogy is történt ez az egész megbántódás?

-          Becks felhívott, és félreértett egy helyzetet.

-          Milyen helyzetet? – a francba, ez így nem lesz jó…

-          Juniorral elmentünk egy kávézóba reggelizni.

-          Folytasd…

-          Anyám és John elutaztak, a házban pedig nem volt kb. semmi ehető, ezért Junior elvitt arra a helyre, ahol ők is gyakran reggeliznek. Beszélgettünk, kicsit többet megtudtam a családjáról és a helyről és pont valami vicceset hallottam, vagy mondtam, már nem is tudom, amin nagyon röhögtünk és eközben hívott fel Becky.

-          Értem. Majd beszélek vele, de majd próbáld estefelé te is felhívni rendben?

-          Oké, persze. – a hangomon hallatszódott, mennyire hálás vagyok ezért.

Bármilyen távol is élünk egymástól, én nem akarom elveszteni Becky, én azt akarom, hogy továbbra is ő legyen a legjobb barátnőm, de így nem tudom elmagyarázni neki a dolgokat ahányszor csak félreért valamit. Örülök, hogy Ryan azért még végighallgat és segít.

-          Ryan. Köszönöm.

-          Nincs mit, úgyse bírnám ki Beckyt a suliban, ha ilyen maradna. És Rob sem. Na jól van, megyek edzésre. Légy jó cicám, szeretlek.

-          Akkor jó edzést és én is szeretlek. Szia.

Azzal kinyomtam. Junior, ahogy ígérte végig csendben volt.

-          Nem tudtam, hogy ennyi bajt okozok majd.

-          Ne vedd magadra. Nem csináltál semmi rosszat. Nem lehetek teljesen antiszociális, csak azért, mert minden barátom sok száz kilométerre van tőlem. – kissé ironikusan hangzott.

-          Majdnem mind… - kacsintott rám, majd befordult egy parkolóba és megláttam a tengert és a homokos partot.

-          Mikor kezdődik a buli?

-          Olyan 2 óra múlva hivatalosan, de látod ott azokat? – mutatott a vízben pár szórakozó fiatalra. Bólintottam. – Ők évfolyamtársaink. Valószínű ők is előbb érkeztek.

Egyelőre a kocsiban hagytunk mindent, csak én vettem át a fürdőruhám a legközelebbi öltözőben. Juniornak jóval egyszerűbb dolga volt, ő kapásból a fürdőnadrágjába jött, csak le kellett vennie a pólóját.

-          Nem vagy éhes? – nézett rám, de a kérdés csak illem volt. Igazából ő volt éhes, ez a hangjából, a tekintetéből és a gyomorkorgásából is kiderült.

-          De, persze. – hagytam rá, majd elsétáltunk a legközelebbi hotdogos bódéhoz.

A megszerzett négy hotdoggal, amiből három Junioré, elsétáltunk a nagy stégnek a végéig és onnan figyeltük a vitorlásokat.

                Hamar eltelt az a két óra és ezt Junior telefoncsörgése juttatta eszünkbe.

-          Mondjad. Igen, itt vagyunk. Jó, 10 perc és ott leszek. – azzal le is tette.

-          Dylan? – tippeltem.

-          Eltaláltad, már ő is itt van, és lassan kezdődik a buli, vinnünk kell az italokat. Kész vagy? – nézett rám bizonytalanul.

-          Mire is? Hogy bulizzak, borsot törjek Dylan orra alá és féltékennyé tegyek sok-sok lányt még az első nap előtt? Még jó hogy!

/Dylan/

               

                Olyan erős féltékenység mardosott, ahogy megláttam Juniort és Layniet a stég felé sétálni, hogy nem bírtam ülve maradni. Először oda akartam menni hozzájuk, de mivel a hirtelen megmozdulásomra három kíváncsi szempár is rám szegeződött, inkább a víz felé indultam és úsztam egy nagyot. Elúsztam egészen a bójáig, majd vissza, amivel eltelt egy csomó idő. Megszárítkoztam és felvettem a ruhám, majd úgy döntöttem ideje elkezdeni a bulit. Már jó pár ismerős arc rám köszönt, de csak most, így körbenézve jöttem rá, hogy mennyien is vagyunk már. Még a nap is alacsonyabban járt. Elővettem a telefonom és felhívtam Juniort, mintha nem is láttam volna őket és ide rendeltem őket a piával. Kíváncsi vagyok sikerrel járt-e…

/Laynie/

                Visszavettem a ruhám, Junior pedig közbe kipakolta a kocsiból a halálra ítélt alkohol mennyiséget.

-          Segítsek vinni? – néztem a két nagy szatyorra, de Junior úgy nézett rám, mintha valami nagyon sértőt mondtam volna. – Boccs, nem akartam az egódat megbántani.  – öltöttem ki rá a nyelvem.

Mikor már láttuk a gyülekező társaságot és az épülő tábortüzet, még rá is játszottam a színdarabra egy keveset. Nem hogy a cuccokat segítettem volna vinni, de még bele is karoltam Junior egyik kezébe. Lenézett rám, de egy pillantással a fürdőruhás lányok tömegére megmagyaráztam a helyzetet. Rövidesen kiszúrtam a tömegbe Dylant az oldalán egy szőke lány.

-          Gondolom Spohie, bár Dylannél ki tudja… - suttogtam oda Juniornak, mire csak halkan elnevette magát és egyenesen oda vezetett a pároshoz.

-          Sziasztok! – két puszival köszönt a szőke lánynak, majd bemutatott engem is. – Sophie ő itt Laynie Green, Laynie ő pedig Sophia Court.

Irracionálisan nagy vigyorral az arcán lépett elém és adott két puszit olyan gyorsan, hogy nem is volt időm felfogni, hogy mi történik.

-          Tessék. – nyújtotta át közben Junior a piákat Dylannek, akin egy ici-picit azért látszott a meglepődés. – Mikor lesz már valami zene?

És így teljesüljön Junior minden kívánsága, mert már el is indult az első szám.

-          Kösz Chad! – intett oda Junior egy srácnak aki egy kis keverőpult és laptop mögött foglalt helyet. – Táncolunk? – nyújtotta felém a kezét, én meg gondolkodás nélkül mentem bele.

Az elsők között kezdtünk el táncolni és nagyon óvatosan, de figyeltem, hogy Dylan mit lép… Egy ideig csak állt, aztán mellénk táncolt Sophieval. Ő nem óvatosan, hanem direktbe figyelt minket, de legalább ebből egyértelmű volt, piszkálja a csőrét a dolog. Csak hogy idegesítsük, Junior egyre közelebb táncolt hozzám én meg csak adtam alá a lovat. Nem zavart, hogy épp hol-mimet simogatja, egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésem, csak az, hogy Dylan mit művel. De az valamiért lassan a visszájára kezdett fordulni. Amíg mi Juniorral csak színészkedtünk, addig Dylannak meg volt az előnye, hogy ő igazi kapcsolatban van a lánnyal, akivel táncol és így ezt az egész „versenyt” ő nyerte meg, mikor nem csak a testük járt táncot, hanem a nyelvük is. Ennél többet nem tudtunk nyújtani. Még egy számot letáncoltunk Juniorral, aztán átadtam egy lánynak, aki úgy tűnt nagyon szeretne a helyemben lenni.

        Rákacsintottam Juniorra, majd elindultam az italok felé, hogy megnézzem maradt-e még valami. Szerencsére marad és a műanyag pohár is elégnek tűnt. Töltöttem magamnak egy nagy pohár vodka-narancsot kezdésnek, majd még egyet mikor az elfogyott. Figyeltem, hogy Junior kézről kézre jár a lányoknál és örültem neki, hogy valamiben sikert értem el az este. Dylan továbbra is Sophival táncolt, bár már közel nem annyi kedvvel, mint eddig.

-          Szia! Hogy hívnak?

-          Laynie.

-          Én Chad vagyok.

-          Te keverted az előbb a zenét ugye? – ismertem rá a srácra, bár már csak a lobogó tábortűz világított.

-          Igen. – megköszörülte a torkát. – Nincs kedved táncolni?

-          De, persze.

Végül is bulizni jöttünk nem? Innentől kezdve viszont egyre oldottabbá váltam. Valahogy mindig került a kezembe egy-egy pohár valami, amit én boldogan el is fogyasztottam és mikor jobban megnéztem, hogy kivel táncolok, rájöttem, hogy már rég nem is Chad a partnerem. Amikor jobban körbe néztem, megláttam Dylant is, aki valahol elhagyhatta Sophiet és épp felém igyekezett. De én nem akarok vele beszélni! Főleg nem részegen, mert minden bizonnyal többet ittam a kelleténél.

                Épp faképnél hagytam a táncpartnerem, mikor beleütköztem egy kemény hasfalba.

-          Bocsi, nem figyeltem… - kezdtem el mentegetőzni, de ahogy felnéztem bennem ragadt a szó. Míg Dylan elöl menekülök, bele ütközöm Adambe. Remek.

Már kerültem is volna ki, hogy eliszkoljak, mint egy gyáva nyúl, mikor megint elém állt és újfent nekicsapódtam.

-          Na, ne olyan sietősen. Előbb táncolj velem. – aztán közel hajolt a fülemhez. – Ígérem rendes leszek, viszont úgy felhúzzuk az öcsikém, hogy helyben megpukkad. Mit szólsz?

Nem tudom miért akarja mindenki felhúzni Dylant, még én is, de valamiért mégis bele mentem. Adam direkt a táncolók szélén maradt, hogy remekül látszódjunk a kívülállók számára és nem tartotta be az ígéretét… Nem volt rendes és nem voltam elég józan, hogy megmentsem magam, de legalább annyit tudtam tenni, hogy azt nem engedtem, hogy megcsókoljon. Viszont ahogy a fiúk szokták, ő is elvesztette a türelmét.

                Egyszer nem figyeltem annyira és máris elvitt a legközelebbi öltöző mögé.

-          Ne csináld már… Miért utálsz ennyire? Nem tettem semmi rosszat még. Annyira szép vagy, annyira hozzám illenél. Pont tökéletes lenne, nem érzed? – nem tudtam hová menekülni.

A hátam az öltőző falának volt nyomódva, Adam kezei pedig mindkét oldalt elzárták előlem az utat, míg nem a vállamra kúsztak fel, a nyakamba, majd a hajammal kezdett játszani. Túl sok volt bennem az alkohol és túl finomak voltak Adam ujjai. A leheletben is édes alkohol illat volt és ahogy egyre közelebb hajolt, ahogy a teste is lassan az enyémnek feszült teljesen elbódított.

-          Csak egy csókot kérek… Annyit se adsz? – már súrolta szája az enyémet.

Meg akartam neki adni, isten tudja miért, de mégis fellélegeztem, mikor meghallottam a távolból a nevem.

-          Laynie! – Junior hangja volt, amire Adam rögtön el is húzódott.

-          Ennyivel nem úszod meg… - súgta még oda, mielőtt Junior befuthatott volna.

-          Laynie, minden rendben? Már vagy egy fél órája kereslek!

-          Persze, csak…  - nem tudtam, hogy fejezzem be a mondatot.

-          Csak kicsit berúgott és arrébb kellett jönnie levegőzni. – segített ki Adam egy vaskos hazugsággal.

-          Ahha… - nem úgy tűnt, mint aki meg lett győzve. – Akkor köszi, keresd meg Dylant, akar veled beszélni.

-          Oké. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Vigyázz magadra Laynie és ne igyál többet! – éreztem az élt a hangjában és ettől összeugrott a gyomrom.

Majdnem megcsókolt és én majdnem hagytam! Elfogott a hányinger és nem tudtam visszatartani. Elfordultam Juniortól és az öltöző falának támaszkodva kiadtam magamból a még meg nem emésztett alkoholt.

-          Minden oké, ettől jobb lesz… - nyugtatott Junior hangja, miközben összefogta a hajam és a hátamat simogatta.

Nem nagyon vigyázott rám eddig úgy senki, mint Junior… 

 u.i.: Köszönöm a múltkori kommenteket az új, állandó és visszatért olvasóimnak! :D <3 Most is számítok rátok!