2012. augusztus 25., szombat

Életem legfélelmetesebb napja...

Sziasztok, bocsi, nem fejezetet hozok, de ezt ki kell írjam ma magamból, akinek van kedve, olvassa el, milyen volt a mai napom... 

Mint sokan tudjátok, rendszeresen lovagolok és segítek a kerületben található lovardában és annyira imádom őket, hogy szinte a családomnak számít ott mindenki, a hely, pedig az otthonom. (Csak hogy átérezzétek majd a helyzetet.)
Ma reggel, azt terveztem, hogy egy húzós hét után kimegyek délelőtt a lovardába segíteni, kicsit kikapcsolódni és a délutánt itthon töltöm... De ember tervez, Isten végez. Egy helyi rendezvényre vittek le lovat az edzőmék, és megkaptam feladatnak, hogy délután, miután hazajöttem és levittem sétálni a kutyám menjek vissza 3ra, etessem meg a lovakat, majd 4re nyergeljem fel mindet. 
Így is történt, de itt jött a nem várt fordulat. Zenét hallgatva, magamba zuhanva sétálok a lovarda felé a buszmegállótól, de mikor beérkeztem a lovarda utcájának a végére, egyszer csak belesétáltam egy füstfelhőbe. Iszonyatosan büdös volt, alig láttam, szinte vági lehetett a füstöt és a fejemre az égből a hamu hullott. Balra körülnéztem és csak azt láttam, hogy mindenhol füst van és valami nagyon ég. Az első gondolatom volt, hogy "úristen, a lovarda". Szerencsére az utca felénél kicsit kitisztult a levegő és megláttam, hogy a sarkon ég valami, a lovarda körül nincs füst. Azért megszaporáztam a léptem. 
Amikor kiértem, már ott volt egy kisebb lovardás brigád, aki töltötte a vizet vödrökbe és tejes-ládákba és azonnal beálltam én is segíteni. A lovardából már könnyen rá lehetett látni a környékre, ami égett. Nem volt olyan vészesen közel, de a szerencse ellenünk dolgozott: a szél iszonyatosan fújt, felénk. 

 (Az index.hu képe, az út jobb oldala a lovarda területe és a legelő majdnem a fákig tart)

Az idióta emberek özönlöttek autóval, gyalogosan, mindenhogy, hogy bámészkodjanak, miközben mi gőzerővel locsoltuk a rengeteg szénabálát, hogy ha erre jön a tűz, vagy akár csak a parázs/hamu, ne kapjon az egész olyan könnyen lángra, közben pedig a legelőről a kb. 25 lovat egyesével megfogtuk és levezettük őket a lenti, házak között lévő karámjukba.Megengedtük nekik a vizet és végiglocsoltuk a náddal bevont kerítést a biztonság kedvéért. Telt múlt az idő, elkezdtük kizavarni az embereket, amikbe szerencsére nemsokára a rendőrök is becsatlakoztak, de tűzoltó autót ekkor még nem láttunk. (Bár a tűz másik oldaláról nem nyilatkozhatok.)
Aztán meghallottunk egy apró robbanást és megláttuk az első lángokat a szomszédos telken lévő kis domb és fák mögött. A lovardától nem messze illegális szemétlerakó van, ahol elkezdtek égni a palackok és meggyulladtak a gumik is. Iszonyatosan fekete füst kezdett gomolyogni és pillanatok alatt napfogyatkozás szerű sötétséget csinált. Ekkorra már elkezdtünk feltölteni egy nagy tartályt vízzel, hogy végiglocsoljuk a legelő szélét és kb. 10 emberrel leszaladtunk a legelőre, mert megláttuk, hogy ott is vannak kis kocka szénabálák és autógumik, amiket a cross pályára vittünk oda. Elkezdtük kifelé dobálni a nehéz autógumikat, többször majdnem egymásra hajítottuk, de senki nem sérült meg. Ahogy dolgoztunk, már éreztük a tűz melegét is. (40°C + égő erdő...) 

 (Saját kép, még ott van 1-2 gumi és a háttérben a terepjáró a már üres tartállyal és a lovardás fiúk)

Utána visszamentünk locsolni slaggal a többi szénabálát, de a rendőrök beküldtek a házba mindenkit, aki ott lakik. (Úgy 30 ember keze lendült a magasba, hogy ők itt laknak. Mind lovardás volt, akik a hír hallatára rohantak ki segíteni. <3) Bementünk és vártunk. 
Egy idő után újra kimehettünk az utcára, de a rendőr úr, aki az "akciót" vélhetőleg vezette közölte, hogy ha a dombon átjön a tűz, ki kell üríteni a lovardát. Képzelhetitek, hova menjünk 25 lóval? Ráadásul a lovarda egy része lakóházas, tehát az edzőmék háza, szembe egy ház, aminek az aljában van a zabos, nyerges, daráló és felette-mellette pedig bérlakások, lejjebb a lovakkal teli karám és az után még két családi ház, ami szintén a lovardához tartozik. Ezen kívül a szénabálák és a lovak kinti fedett, állásos helye, egy öltöző és a lovászlak. Ez mind penge élen táncolt. 
Kitartóan hoztuk közben a vizet és a kávét a tűzoltóknak és a rendőröknek, de a munkának meg lett a gyümölcse. Délután kettő körül gyulladhatott a tűz és este nyolcra sikerült megfékezni. 
Ezen kívül előtte a 21. kerületben és pont ez után a tűz után, a 16. kerületben is kigyulladt valami. Szóval minden elismerésem a tűzoltóké és részben a rendőröké.
Ami pedig a nap egyetlen szépsége volt, az a lovardás össze- és kitartás. 

Ez a nap egyszerre volt fárasztó, ijesztő, borzalmas, de egyben izgalmas is.

Remélem hamar jön egy nagy eső, hogy több ilyen ne legyen... :S :(

Ma csak ennyit akartam, köszönöm, ha elolvastad. :) Nemsokára rakom fel a következő fejezetet. ;) 
Pussz és tűzmentes estét mindenkinek!


u.i.: Ne feledjétek, tűzgyújtási tilalom van és ezen felül vigyázzatok a cigicsikkekkel és hasonló gyúlékony/tüzet okozó dolgokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése